Gröhling: Bizosan meg kell hosszabbítani a koronavírus miatti tanítási szünetet
Branislav Gröhling (SaS) új oktatásügyi miniszter azt mondta, nem gondolja, hogy korábban le lehetne zárni a tanévet. Hozzátette, úgy véli, a koronavírus miatti tanítási szünet biztosan hosszabb lesz két hétnél – nyilatkozta Gröhling a parlament pénteki alakuló ülése után.
Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszterrel és a központi válságstáb munkatársaival is egyeztetni fog a kérdésről még a hétvégén.
– mondta. Kijelentette, mindent megtesz azért, hogy az ütemterv szerint érjen véget a tanév.
A miniszter szombat (március 21.) délután lép hivatalba, az után, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezi az új kormányt.
– mondta.
„Közvetlenül ezután találkozom néhány emberrel és a csapattal, és munkához látunk" - tette hozzá.