Genderharc a brit iskolákban
Az Origo.hu hírportál számolt be arról, hogy a szülők felháborodását váltott ki az angliai Brightonban, hogy az ottani iskolákban elrendelték: a tanórákon a gyerekek szüleinek emlegetésekor az oktatók részesítsék előnyben a „gondviselő” vagy a „felnőtt” kifejezéseket, helyettesítve a korábban megszokott anya és apa megnevezéseket.
Brighton négy általános iskolájának igazgatója közös sajtónyilatkozatban ítélte el a helyi The Argus hírportált, és az online lapot tette felelőssé az intézményeket ért fenyegetésekért.
A lap újságírója a cikket az érintett iskolákba járó diákok szüleinek a beszámolói alapján publikálta, akik elmondták, hogy kisgyermekeiket teljesen összezavarta a számukra érthetetlen új nyelvezet.
Mint a hírportál megjegyzi:
a szülők őrületnek nevezték az ötletet, és rámutattak, hogy a tanulók többségének továbbra is egy anya és egy apa jelenti a szülőket, akkor is, ha azok netán már külön élnek.