2021. május 11., 13:27

Forró Krisztián: Tárgyalni fogunk Szijjártó Péter külügyminiszterrel az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről

A lehető leghamarabb tárgyalásokat kell kezdeményezni az oltási, illetve védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – nyilatkozta Forró Krisztián portálunknak annak kapcsán, hogy a nap folyamán Szijjártó Péter és cseh kollégája között a témában eredményes egyeztetésre került sor.

forró
Forró Krisztán és Szijjártó Péter egy korábbi találkozásuk alkalmával.
Fotó: Szijjártó Péter FB-oldala

Forró Krisztián, az MKP elnöke portálunknak elmondta, üdvözli a mai cseh-magyar kétoldalú tárgyalásokat. Ahogy azt korábban megírtuk, Szijjártó Péter magyar és Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter ma arról tárgyaltak, hogy a két ország kölcsönösen ismerje el az általuk kiadott oltási vagy védettségi igazolásokat.

Forró leszögezte, hasonló egyezségre van szükség Szlovákia és Magyarország közt is. Felvidéki magyarok ezrei hónapok óta nem látták Magyarországon élő családtagjaikat a korlátozások miatt, „ezt a lehető leghamarabb orvosolni kell” – hangsúlyozta a pártelnök.

A Szövetség múlt heti sajtótájékoztatóján mindhárom párt szorgalmazta a tárgyalások megkezdését, de erre sajnos még nem került sor.”

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban tesz hivatalos látogatást. A tárcavezető pedig, szokásokhoz híven, az MKP székházába is ellátogat – tudtuk meg a pártelnöktől. Forró kiemelte, a tárgyaláson biztosan szóba kerül majd ez a probléma is

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.