2020. március 21., 15:40

Fodrászok és (majdnem) párttagok: néhány érdekes tény Szlovákia új kormányáról

A koronavírus-járvány kellős közepén, szombaton kevéssel ebéd után Zuzana Čaputová kinevezte az ország új kormányát. Íme néhány érdekes tény azokról az emberekről, akiket a következő hónapokban, években szidni (esetleg dicsérni) lehet.

Fotó: TASR
Átlagéletkor

Kinevezésük pillanatában a Matovič-kormány minisztereinek átlagéletkora 47,3 év. Érdekes módon ez szinte hónapra megegyezik a szlovák törvényhozás 150 képviselőjének átlagéletkorával. Azt még csak remélhetjük, az új vezetés rátermettebb és tisztességesebb lesz, mint Ficóék voltak, de az legalább már biztos, fiatalabbnak fiatalabbak. A 2016-os Fico-kormány átlagéletkora ugyanis közel 49 év volt, Pellegrini kormányának pedig majdnem ötven.

Benjámin, Matuzsálem és a szülinapos

Az új kormány legfiatalabb minisztere a kulturális tárca új vezetője, a mindössze 37 éves Natália Milanová, a legöregebb pedig Ján Budaj, aki 68 évesen, Solymos "kínai incidense" után, Érsek Árpád székébe ülhet a környezetvédelmi minisztériumban. Budajon kívül az új mezőgazdasági miniszter is élvezhetné már nyugdíjas éveit, ha akarná. Ján Mičovský 65 évesen lesz tárcavezető. Apró érdekesség, hogy az ország új védelmi minisztere,  Jaroslav Naď éppen ma ünnepli 39. születésnapját.

Matovič kisimult vonásai

Bár az új kormányfő fiatalos lendülete, erőteljes fellépése és ráncmentes homloka arra enged következtetni, mégsem Matovič lesz az ország harmincéves történetének legfiatalabb miniszterelnöke. Ránézésre nehezen hihető, de a 46 éves (és tíz hónapos) Matovičnál az 1998-as Dzurinda (43), a 2018-as Pellegrini (42) és bármilyen hihetetlen, a 2006-os Fico (41) is fiatalabb miniszterelnök volt.

Nemek harca

Meglepően kevés a nő az új kormányban. A miniszterelnök-helyettesi posztokkal együtt 13 plusz 3 tagú vezetésben mindössze három hölgyet találni, kettőt ráadásul a Kiska-párt ad. Az egyik kormányfő-helyettest, Veronika Remišovát az igazságügyi tárca vezetőjét, Mária Kolíkovát és a kultuszminiszter Natália Milanovát (OĽaNO).

A Fico-kormányok hasonlóan háttérbe szorították a női politikusokat, Pellegrini viszont, minden ellenkező híresztelés ellenére, szívesebben vette körül magát nőkkel. Kormányának öt minisztere tartozott a gyengébbik nemhez. Érdekes módon éppen az ország ez idáig egyetlen női kormányfője, Iveta Radičová kormányának volt a legkevesebb női minisztere, az egy szem Lucia Žitňanská személyében. A rendszerváltás óta pedig mindössze egyetlen kormány maradt női miniszter nélkül. A (nem)szép emlékű '90-es Mečiar-féle.

1945 óta a második(!!!) kormány kommunisták nélkül

Ezt is megértük! Az országnak újra olyan kormánya lesz, amelyben nincsenek korábbi párttagok. Nem sokon múlott ugyan, hiszen Ján Mičovský (mezőgazdaság) ugyan annak idején kérvényezte a belépést, végül arra nem került sor. Az új tárcavezető javára legyen mondva, legalább nem csinált belőle titkot...

Pellegrini kormányában három (Lajčák, Gajdoš és Richter), Ficoéban előbb hat (szerénysége, Lajčák, Richter, Maďarič, Jahnátek, Čaplovič), majd öt (Fico, Maďarič, Lajčák, Gajdoš és Richter) ex-párttagot tartottak nyilván. Dzurindánál egyetlen egy (Eduard Kukan), Radičovánál egy sem, míg Mečiaréknál annyi ex-kommunista volt, felsorolni sem érdemes.

Újoncok gyülekezete

Az új kormány abban is különleges, hogy egyetlen minisztere sem rendelkezik korábbi tárcavezetői tapasztalattal, sőt nagy részük egyáltalán semmilyen magasabb közigazgatás funkciót nem töltött be. Mária Kolíková és Ivan Korčok azok, akik legalább államtitkári "kiképzés" után kaptak tárcát. Előbbi Žitňanská alatt szolgált az igazságügynél, utóbbi külügyi államtitkár volt előbb Dzurinda-, majd a 2016-2018 közti Fico-kormányban.

Az ország előző kormányaiban rendre legalább 4-5 korábbi tárcavezető foglalt helyet.

Ki ébred majd legkorábban?

Matovič tősgyökeres nagyszombatiként többször elmondta, hozzá van már szokva ahhoz, hogy ingázzon a főváros és a megyeszékhely között, ezen pedig a továbbiakban sem kíván változtatni, bársonyszék ide vagy oda. Rajta kívül Mečiar és Pellegrini voltak "vidékiek", az előbbi Trencsénből, az utóbbi Besztercebányáról. Fico ugyan Nagytapolcsányban született, ott is járt gimibe, de egyetemi éveit már Pozsonyban töltötte.

A tizenhat tagú kormányból tizenhárman Pozsonyban élnek, Štefan Holý földije a miniszterelnöknek, Ján Mičovský pedig homonnai.

"Bizniszkormány"

Az új kormány legalább hat tagja aktív vállalkozó. A miniszterelnök médiaérdekeltségei közismertek, Richard Sulíkról is tudható, hogy a Faxcopy hálózatának társtulajdonosa. Azt már kevesebben tudják, hogy Milan Krajniak kávézótulajdonos, Eduard Heger egy vodkamárka hazai képviselője, Branislav Gröhling meg fodrászatokat üzemeltetett szerte az országban.

A fentiekről nehéz elképzelni, hogy bármiféle lehetőséget szolgáltatnának a korrupcióra, de, ha a kormányzati padsorokból gyanúsan részeg és jólfésült képviselők potyognak majd a padlóra egy-egy éjszakába nyúló ülésnap után, akkor kezdhetünk gyanakodni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.