2020. november 9., 08:51

Figyelem! Hétfőtől módosulnak a kivételek: piros járásba csak igazolással léphetünk be

Hétfőtől ismét módosul az egyelőre november 14-ig tartó kijárási tilalom néhány rendelkezése. A korlátozások nem vonatkoznak azokra, akik negatív teszteredménnyel rendelkeznek, ám azokban a járásokban, ahol volt második forduló, a szabad mozgáshoz a lefrissebb teszteredményre van szükség.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A zöld járásokban ugyanakkor elég az első forduló során kiállított negatív teszt. Természetesen negatív PCR-teszttel is szabadon közlekedhetünk. A korlátozások 1.00-5.00 között továbbra sincsenek érvényben. 

A legfontosabb változás tehát az, hogy piros járásba csak november 7-én vagy 8-án kiállított negatív teszttel szabad közlekedni vagy oda beutazni.

Amennyiben valaki nem rendelkezik negatív teszttel, továbbra is csak a legszükségesebb teendőit intézheti el, vagyis a halaszthatatlan orvosi kivizsgálásokat, az alapvető élelmiszerek és drogériai cikkek megvásárlását, valamint felkeresheti a gyógyszertárakat és az kisállat-kereskedéseket. A kivételek között szerepel az is, ha valaki éppen tesztelésre megy, vagy közeli hozzátartozóját látogatja meg, illetve az olyan családi alkalmakra, mint a házasságkötés, keresztelő, temetés.

A 10 év alatti gyermekekre a kijárási korlátozás rendelkezései nem vonatkoznak. Ahogyan azokra sem, akik korábban már átestek a COVID-19 betegségen és erről három hónapnál nem régebbi igazolással rendelkeznek.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.