2022. január 16., 13:14

Fico: Az amerikai-szlovák védelmi megállapodás egyetlen célja, hogy Amerika közelebb hozza csapatait az orosz határhoz

Robert Fico szerint a parlamentben már nincs mód semmilyen módosító indítványra: vagy egyetért az amerikai-szlovák védelmi együttműködésről szóló megállapodásjavaslattal a parlament, vagy nem. 

Fotó: TASR

„Egyáltalán nem kellene aláírni ezt a megállapodást, mivel nem a NATO-val kötött megállapodásról van szó, hanem kétoldalú megállapodásról Szlovákia és az USA között.

Ennek a szerződésnek az egyetlen célja, hogy az Egyesült Államok közelebb hozza a katonai csapatait az orosz határhoz”

– jelentette ki az ellenzéki Smer elnöke a szlovák közszolgálati televízió hétvégi politikai vitaműsorában. Ivan Korčok külügyminiszter szerint azonban Fico kezdettől fogva  félretájékoztat a kérdésben.

"Igen, ez így van. A megállapodáson nincs mit változtatni, mert pontosan így születnek a nemzetközi szerződések, és pontosan ugyanígy tárgyaltak ki több tucat szerződést az Önök idejében is. A demokratikus folyamat azonban abban áll – és ez semmiképpen sem sérült –, hogy a szerződésről a kormány döntött” – mondta Ficónak címezve Korčok.

A külügyminiszter élesen kifogásolta Fico azon állítását, miszerint az USA-val kötött védelmi megállapodás az „amerikai csapatok belépését” jelenti a területünkre.

Maga nagyon jól tudja, hogy ez nem így van. Ez a megállapodás semmilyen módon nem korlátozza a kormány és a parlament hatáskörét arra vonatkozóan, hogy döntsenek a fegyveres erők minden egyes belépéséről az ország területére, legyen szó akár az amerikaiakról, akár másokról”

– mondta Korčok. A miniszter szerint a megállapodás értelmében nem létesülnek nálunk amerikai bázisok. „Létezhetnek bázisok katonák nélkül? Belépnek ennek a megállapodásnak az értelmében ide valamilyen katonák? Nem lépnek be. Semmilyen belépés nem történik” – mondta Korčok.

„Nincs szó semmiféle egész repülőtérről Szliácsban vagy Konyhában. Ha az Egyesült Államok kormánya azt mondja, hogy szeretné, ha 50-60 katonája lenne itt, akkor a kormányhoz és a parlamenthez kerül a kérdés, amely majd dönt az ügyben” – jelentette ki a külügyminiszter.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!