Baltás támadás egy szlovákiai iskolában: Két diákot kórházba szállítottak Nyitranovákiban
Fejszével a kezében rohangált egy diák egy nyitranováki középiskolában. Két személyt súlyosan megsebesített.

Két sérült tizenévest kórházba szállítottak, miután egyik diáktársuk baltávalt támadt rájuk a nyitranováki szakközépiskolában - erősítette meg a TASR hírügynökségnek Alena Krčová, a mentőszolgálat operatív központjának (OSZZS) szóvivője.
- mondta Krčová.
Csütörtökön reggel fejszés támadást hajtott végre az iskolában a nyitranováki középiskola egyik diákja. Az első információk arról szóltak, hogy a támadás során egy személy sérült meg, a rendőrök tájékoztatása szerint nem súlyos az állapota. A támadót őrizetbe vette a rendőrség. Az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, mert az eddigi információk és a bizonyítékok alapján felmerült a több ember ellen előre kitervelt emberölési kísérlet gyanúja.
Az iskola egyeztet velük a további teendőkről - közölte Katarína Piačková, a középiskola igazgatója. Tájékoztatása szerint a támadó egy elsőéves diák volt. Mivel folyik a rendőrségi vizsgálat, a támadás körülményeiről nem tájékoztatott az igazgatónő. Annyit mondott, hogy az iskola szorosan együttműködik a rendőrséggel. Mindannyiunkat mélyen érint ez az ügy. Pszichológiai intervenciós csapat foglalkozik a diákokkal, megbeszélést fogunk tartani a tanárokkal is - mondta Piačková.
Az igazgatónő elmondta, beszélt a támadóval, de hogy miről, azt nem árulta el.
A fiú első osztályba jár. Teljesen nyugodtnak tűnt, nem vettünk észre olyan jeleket, amelyekre fel kellett volna figyelnünk - nyilatkozta.
Az egyik elsős diák elmondta,
hallotta a sikoltozást, de ő a támadás helyétől távolabb tartózkodott.