2022. augusztus 12., 15:46
Frissítve: 22:07

Eredménytelen volt a mai nagy egyeztetés: Sulík szerint nincs esély a megegyezésre, augusztus 31-én távoznak "és kész"

Úgy tűnik már véget is ért a Bôrik Hotelbe tervezett nagy találkozás. A koalíciós válság megoldására összehívott négypárti egyeztetés kora délután, egy óra körül vette kezdetét, de 15:30-kor az SaS már meg is tartotta sajtótájékoztatóját. 

sulík
Fotó: TASR/AP
Igor Matovič a tárgyalást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, elutasítja az általa kidolgozott családtámogatási rendszert ért kritikákat. Szerinte az államháztartásba is szépen illeszkedik, "nem dúlja fel azt", ahogy Sulíkék állítják. Arra a kérdésre, ha az SaS-elnök is hajlandó lenne lemondani, úgy megfontolná-e távozását, csak annyit mondott, egyszer kötöttek már egy ilyen megállapodást, ő akkor betartotta a ráeső részt, távozott a kormányfői posztról, Sulík viszont nem hagyta el a miniszteri bársonyszéket.
Reagált Eduard Heger kormányfő is. A miniszterelnök közölte, az SaS nélkül nem fog a kormány tovább működni, nincs értelme alternatív megoldásokat közölni. A kormányfő szerint abban mind a négy párt egyetértett, hogy Igor Matovič nem sértette meg a koalíciós szerződést azzal, hogy átnyomta az ún. inflációs csomagot a parlamenten. A jövő héten esedékes újabb egyeztetésről Heger nem sok mindent mondott, bár a megegyezés lehetőségét nem zárta ki!

A Branislav Gröhling oktatási, és Mária Kolíková igazságügyi miniszterrel kiálló Richard Sulík ugyan első mondatában hangsúlyozta, nem személyes jellegű konfliktusról van szó, a második mondatával azonnal agyon is csapta az egészet. Kijelentette ugyanis, hogy

személyesen Igor Matovič tehető felelőssé számos elhibázott kormányzati intézkedésért. 

Sulík szerint a volt kormányfő "megerőszakolta" a törvényalkotási eljárást (itt nyilván az inflációs mentőcsomag erőltetett parlamenti átnyomására gondolt), így az SaS kénytelen volt elutasítani a további együttműködést. Miután "július hatodikán elhagyták" a koalíciót, arra kérték a partnereket, augusztus 31-ig döntsenek, ha Matovič elhagyja a kabinetet, hajlandóak folytatni, ha nem, elhagyják a kormányt is.

Ezen a mai tárgyaláson nem tapasztaltam, hogy bármi változna, de jövő héten lesz egy újabb egyeztetés. Közeledik augusztus 31-ei, amikor az SaS miniszterei beadják lemondásukat.
Újságírói kérdések:

Mi lesz a második tárgyaláson? 

Erről kérdezzék a kormányfőt - reagált az SaS-elnök. Ő szorgalmazza ezt. Ha Eduard Heger hívja őket, az SaS politikusai elmennek minden esetben. 

Beadják a lemondásukat az SaS-es tárcavezetők?

Semmi jele annak, hogy Matovič távozni akarna, így igen, szinte biztosan - jelentette ki Sulík. Ebben az egész párt egységes.

Van esély egy kompromisszumos döntésre?

Nem nagyon, a mai tárgyaláson semmi jele nem volt ennek. "Beadjuk a lemondást és kész!" A miniszter azt mondja, ők szeretnék, ha a Heger-kormány kitöltené a mandátumát, az SaS minisztereivel a fedélzeten, de Matovič-csal nem tudják folytatni.

Nem tudom elképzelni, hogy visszatérnénk a koalícióba, illetve maradnánk a kormányban, ha annak része Igor Matovič. Ezen már túl vagyunk!

Volt arra vonatkozó javaslat, hogy Sulík és Matovič egyszerre távozzon?

Nem, nem volt!

Időközben Boris Kollár, a Sme rodina elnöke is távozott a helyszínről. Interjút nem adott, egyetlen újságírói kérdésre sem válaszolt.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.