2021. június 29., 12:15

Magyar-szlovák kormányfői találkozó. Orbán szerint csúcson vannak a kétoldalú kapcsolatok, most már csak egy kis szerencsére lesz szükség

Kedden Eduard Heger szlovák kormányfő Budapesten magyar állami vezetőkkel találkozik.

orbán heger
Fotó: Lamos Csaba

Orbán Viktor magyar és Eduard Heger szlovák miniszterelnök a kétoldalú tárgyalást követően sajtótájékoztatót tart, amit a helyszínről élőben közvetítünk.

Érkeznek a delegációk. Hamarosan kezdődik a sajtótájékoztató.

13:07

Két kérdésre volt lehetőség. Vége a sajtótájékoztatónak.

13:07

Heger szerint a nyílt vita az Unió nagy erénye, alapérték, aminek köszönhetően fejlődhetnek a tagállamok. Nem félünk a vitától - tette hozzá a szlovák kormányfő.

13:05

Ha minden tagállam elmondja a véleményét, abból nem lehet tudni, mi kerekedik ki - hangsúlyozta Orbán, hozzátéve, a vita után reményei szerint a tapasztalatokat fel is használják az Unió jövőjével kapcsolatos közös munkában.

13:03

Macron francia elnök szerint eljött az ideje, hogy tágabb összefüggésben vitassák meg az Unió jövőjét. Orbán hangsúlyozta, a magyar kormány ezt a vitát nemcsak hallgatni fogja, hanem elmondja a véleményét.

13:01

Nagy kihívás az energiához való biztonságos hozzáférés, vannak viták az Unióban, mert más a kiindulópontja az egyes tagállamoknak - tette hozzá Heger.

12:59

Heger is azt hangsúlyozta, előbb a járványt kell legyőzni, de egyúttal eljött a gazdaság megújításának ideje.

12:56

Orbán óvatosságra int a magyar gazdaság erőteljes bővüléséről szóló hírek kapcsán.

12:54

Európai kitekintés: nem az adóátrendezés az első, hanem a gazdaságok újraindítása - hangsúlyozta Orbán Viktor.

12:53

Kérdések következnek

12:53

Nagyon "sajátosak" a kétoldalú kapcsolatok, de ebből kell a jövőre nézve pozitív energiákat meríteni - zárta gondolatait a szlovák kormányfő.

12:50

Közösek az érdekek az Európai Unió bővítésében - húzta alá Orbánhoz hasonlóan a szlovák kormányfő.

12:50

Heger fontosnak nevezte az infrastruktúra és az energetikai hálózatok összekapcsolását.

12:49

Megköszönte a magyar kormány segítségét, amit a világjárvány idejény nyújtott.

12:48

Nagy potenciál rejlik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban, az idegenforgalomban - emelte ki Eduard Heger.

12:48

Eduard Heger következik. Heger fontos jószomszédi látogatásnak nevezte mai útját.

12:47

Abban reménykedünk, hogy a gazdaság újraindítása is közös sikertörténet lesz - zárta Orbán.

12:46

A magyarországi szlovákok minden támogatást megkapnak, a budapesti szlovák kulturális központ is magyar állami támogatással valósul meg. Hasonló nyitottságot vár el Orbán a felvidéki magyarságot illetően. Most már csak egy kis szerencse kell - kacsintott ki a magyar kormányfő.

12:45

A nagy terv - emelte ki Orbán, hogy a két fővárost gyorsvasút kösse össze.

12:44

A komáromi hidat már átadtuk, hamarosan elkészül a Miskolcot Kassával összekötő autópálya, illetőleg új határátkelők nyílnak.

12:43

Soha nem voltak ilyen jók a kétoldalú kapcsolatok - vonta meg az előző évtized közös mérlegét Orbán.

12:42

Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a járvány idején is élénkek maradtak a szlovák-magyar kapcsolatok.

12:42

A munkánk még nem ért véget - kezdte Orbán, utalva a munkaebédre, ami a sajtótájékoztatót követi. Délelőtt kétoldalú tárgyalásokat folytattak.

12:40

Kezdődik, elfoglalták a helyüket a pulpitusnál a kormányfők. Elsőként Orbán Viktor beszél.

A szlovák küldöttség tagja Ivan Korčok külügyminiszter is. A szlovák delegációban ezúttal magyar nemzetiségű politikus nem kapott helyet.

Eduard Heger a nap folyamán találkozik Kövér László házelnökkel és a magyarországi szlovák közösség képviselőivel is.

Megosztás
Címkék