2019. december 4., 12:35

Elmarad a kórházreformról szóló szavazás... megint!

Bár korábban megígérték, s ma reggel még a Szlovák Hírügynökség is erről írt, a kormány ma sem terjeszti a parlament elé a kórházreformról szóló szavazást.

Andrea Kalavská - egészségügyi miniszter
Fotó: TASR

Erről Bugár Béla, a parlament alelnöke tájékoztatta a képviselőket és a sajtót.

A mai nap folyamán arról kellett volna dönteniük a honatyáknak, második olvasatba utalják-e a törvényt.

A kormány arra hivatkozva döntött így, hogy a javaslatnak egyszerűen nincs meg a kellő politikai támogatottsága.

Kalavská múlt héten lassan túlcsorduló poharakról beszélt, utalva arra, nehezen viseli már, hogy az általa támogatott törvénymódosítást nem sikerül keresztülverekednie saját kormányán. Lemondását is belengette, nem először.

A kórházreformról eredetileg még az októberi ülésen kellett volna szavazni, de végül elhalasztották azt, mivel Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter az utolsó pillanatban visszavonta a javaslatot.

A kórházreform célja színvonalasabb egészségügyi ellátást biztosítani a pácienseknek. A kórházaknak különböző kritériumoknak kellene megfelelniük, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. A szülések esetében például a kvóta kezdetben 320 lenne egy évre, később ezt a duplájára emelnék. Ha a kórház nem teljesítené a kvótát, nem köthetne szerződést az egészségügyi biztosítóval az adott beavatkozásra.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.