2020. május 11., 14:05
Frissítve: 2020. máj. 11. 16:26

Ellenszavazat nélkül: Gál Tamást választották meg öt évre a Jókai Színház élére

A Nyitra Megyei Önkormányzat hétfői ülésén szavaztak a Komáromi Jókai Színház új igazgatójának személyéről. A több hónapig tartó kiválasztási folyamat végén Gál Tamás színész-rendezőt javasolta a pályázatokat elbíráló bizottság a színház új igazgatójának.

Gál Tamás

Erről a javaslatról a megyei közgyűlés mai ülésén szavaztak, és 38 támogató 6 tartózkodás mellett Gál Tamást megválasztották a Jókai Színház igazgatójának.

A kinevezés május 20-ától érvényes és öt évre szól.

Villáminterjú Gál Tamással: "Szeretnék megmaradni lélekben színésznek"

Igazgató úr, az imént választották meg a Komáromi Jókai Színház igazgatójává. Milyenek az első benyomásai?

Köszönöm a megnevezést, de igyekezni fogok úgy dolgozni, hogy ne felejtsem el,

én egy egyszerű színész vagyok. Ezzel a szemmel szeretném majd nézni az általam vezetett színházat – különösen akkor, amikor majd komoly döntéseket kell meghoznom, főleg ebben a rendkívüli időszakban.

Én magam több mint kilenc színházban játszottam, több igazgató vezetése alatt, tudom tehát, hogy milyen a másik oldal, sőt ezt az oldalt, a színészek nézőpontját ismerem igazán. Szeretnék tehát megmaradni legalább lélekben színésznek.

Ahogyan említette, egy kritikus időszak közepén vagyunk. Lehet egyáltalán ilyen körülmények között beszélni 2020-as évadról?

Azt kell válaszoljam a kérdésére, hogy nem tudom. Mint ahogy senki nem tud semmi biztosat, hiszen ehhez hasonló helyzetet még nem élt át a társadalom.

Jelen pillanatban mindent feltételes módba kell tennünk, erre építeni a lehető legnehezebb.

Annyit azonban ígérhetek, hogy állni fogjuk a sarat, mert nem egyedül vágok bele a munkába, hanem egy komoly stábbal a hátam mögött. Vannak terveik azzal kapcsolatban, hogy mit fogunk csinálni, ha elhúzódik a járvány.

Mire számíthatunk?

Holnap fog összeülni az a – munkámat segítő – nyolctagú művészeti tanács, amely előtt előterjesztem az elképzeléseimet. Később nyilvánosságra hozzuk a tanácstagok nevét, most még korai lenne erről beszélni. Annyit azonban elárulhatok, hogy olyan színházi elképzeléseim vannak a járvány idejére, amelyek szorosan kapcsolódnak az iskolai tantervhez, és az online oktatást segítenék. Nem saját ötletről van szó, egy kollégám vetette fel, de annyira megtetszett, hogy amíg nem fogunk tudni klasszikus értelemben vett színházi munkát folytatni, addig ezt a programot szeretném megvalósítani.

Ez tehát a rövidtávú tervek egyike. De hogyan látja a Komáromi Jókai Színházat hosszabb távon? Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy az intézményt a felvidéki magyarok nemzeti színházává kell átalakítani. Erre számíthatunk a színház következő ötéves ciklusában?

Így van. Már csak méretében is ez az egyik legnagyobb kulturális intézményünk, és közösségünk egyik fontos bázisa, nem kérdés tehát, hogy

a Komáromi Jókai Színház a felvidéki magyarokat és a magyar kultúrát kell szolgálja.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a színháznak ez a küldetése az elnevezésében is megjelenjen?

Régi vágyam, hogy a „nemzeti” elnevezés valahogy megjelenjen a színház nevében. Hiszen ez a valóság: ez a mi kőbástyánk, a Szlovákiában élő magyarok egyik fontos bástyája. Ráadásul a nemzeti jelzőt a mai kor is megköveteli: válságban van ugyanis az itteni magyarság. Gondoljunk csak arra, hogy most először maradt parlamenti képviselet nélkül közösségünk. Persze a névváltoztatást csak úgy tudom elképzelni, hogy Jókai Mór neve is megmaradna – már csak azért is, mert olyan íróról van szó, akire méltán lehet büszke minden magyar.

Említette, hogy az ún. művészeti tanács tagjait csak később nevezi meg. Vannak esetleg már olyan szakemberek, akikkel biztos, hogy együttműködik, és akiknek a neve nyilvánosságra hozható?

Természetesen. Ilyen szakember: Varga Emese, Garajszki Margit, Matusek Attila, Kiss Szilvia. Olasz Istvánra mint társulatvezetőre számítok, és szeretném ha a művészeti tanács tagja lenne Mokos Attila színművész is. Culka Ottó színművészre is egy nagyon fontos pozícióban számítok. Velem együtt ez nyolc ember, szeretném ugyanakkor ha ez a csapat bővülne, mivel azonban még nem került minden a helyére, több nevet egyelőre nem említenék.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.