2021. január 1., 11:35

Elhunyt Emília Kováčová, az első szlovák államfő felesége

Életének 90. évében december 31-én elhunyt az első  köztársasági elnök, Michal Kováč özvegye, Emília Kováčová. A gyászhírt Zuzana Čaputová szóvivője, Martin Strižinec közölte.

Az elnöki pár 2010-ben
Fotó: TASR
Zuzana Čaputová államfő, valamint a köztársasági elnöki hivatal őszinte részvétét fejezi ki a legközelebbi családnak és a hozzátartozóknak”

– mondta a szóvivő.

Kováčová a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem professzora volt. 1966 és 1967 között megbízták a Nemzetgazdasági Kar Szociális Fejlesztés és Munka Tanszékének vezetésével.

1993-ban ő lett az első first lady az önálló Szlovákia történetében, miután férjét köztársasági elnöknek választották.

Karitatív tevékenységet folytatott, fogyatékos embereken segített, de a Vöröskeresztet is támogatta. Saját alapítványt is létrehozott.

Két fiúgyermeket, Michalt és Jurajt, nevelt fel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.