2019. december 23., 13:18

Elhunyt a tanórán áramütést szenvedett érsekújvári diák

A tizennyolc éves Lukáš december elején szenvedett súlyos áramütést egy iskolai szakgyakorlaton.

Fotó: Nový Čas

A Markíza TV információi szerint a fiatalember még vasárnap hunyt el, bár az agyműködése már korábban leállt.

Lukáš testét egy iskolai gyakorlat során érte egy mintegy 400 voltnyi erősségű áramütés. Rajta kívül még tanára és három diáktársa tartózkodott a teremben.

A jelenlévők azonnal a segítségére siettek, megkezdték az újraélesztést, amelyet a kiérkező mentők is folytattak. A kórházba szállítás után mélyaltatásba helyezték a diákot, de agyműködése már nem tért vissza.

Az eset kapcsán mind a tanár, mind az iskola felelőssége felmerült. A diákok egy nyílt levélben tiltakoztak a baleset után, azért, mert, mint állítják, teljesen elavult gépekkel kell dolgozniuk, például még a szocialista rendszerből itt maradt készülékeket használnak az órákon. Az iskola igazgatója, Lénárt Péter ugyanakkor leszögezte, nincsen semmi probléma a taneszközökkel, és kiállt alkalmazottja mellett, mondván, az nem hibázott a balesetet megelőzően.

Mind a rendőrség, mind a munkavédelmi hatóság vizsgálódik az üggyel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.