2022. május 2., 19:57

Egyre durvább a harc. A Smer-SD kizárására szólították fel a szocialistákat

Nyolc szlovák EP-képviselő levélben szólította fel a Szocialisták és Demokraták (S&D) európai parlamenti frakciójának vezetését, hogy értékelje át a Smer-SD tagságát a politikai szövetségben. Állításuk szerint a Smer-SD nézetei és állásfoglalásai huzamosabb ideje összeegyeztethetetlenek az S&D irányelveivel, és a párt ugyanilyen nézeteket hangoztat az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta.

európai parlamenti választások
Fotó: TASR

„Az elmúlt napokban a rendőrség eljárást indított a Smer több vezetője ellen, akik tagjai az önök frakciójának” – írták levelükben a szlovák EP-képviselők.

Felhívásuk szerint Robert Fico pártelnök nyíltan álhíreket terjeszt azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnában fasizmus van. Egyúttal arra is emlékeztetnek, hogy Fico ellen eljárás indult bűnszervezet létrehozása és támogatása, valamint hatalmi jogkörökkel való folytatólagos visszaélések miatt.

A nyílt levelet Lucia Ďuriš Nicholsonová, Michal Šimečka, Martin Hojsík, Michal Wiezik, Ivan Štefanec, Miriam Lexmann, Peter Pollák és Vladimír Bilčík írta alá.

A képviselők ugyanilyen felhívást intéztek márciusban az Európai Szocialisták Pártjához (PES) is. Indoklásuk szerint a Smer nemcsak a szociáldemokrata értékeket árulta el, hanem az emberi jogokat és a demokráciát is. Ficónak akkor azt rótták fel, hogy szerintük a Kreml propagandáját terjeszi.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.