2021. március 2., 12:12

Egyetlen kiút a pokolból - az orvosi kamara elnöke reagált a Szputnyik érkezésére

Marian Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke sajtótájékoztatón értékelte a kormány most meghozott intézkedéseit, illetve a SzputnyikV vakcina érkezését. Szerinte az orvosok nem tesznek különbséget honnan jön a vakcina, hanem azt nézik, hogy lehet-e vele emberi életet menteni.

Fotó: TASR

Marian Kollár felemlítette, hogy naponta száz ember hal meg, és

a mi szemszögünkből az oltás az egyetlen megoldás, hogy kijussunk a pokolból.

Bár hozzátette, hogy a vakcina szállítmányt problematikusnak tartja.

Kollár elmondta, hogy minden gyógyszer használatakor az orvos a felelős, aki előírja, hasonlóan van ez a Szputnyik oltás esetében is. Viszont ennak az elvnek a használata a nem regisztrált gyógyszerek esetében problematikusabb. Szerinte szükség lesz az előírások módosítására.

Marian Kollár az új intézkedéseket nem tartja elegendőnek. Szerinte

az intézkedéseket világosan és konkrétan kell megfogalmazni és alapvetően semmi új nem történt.

A kamara nevében is kifejtette, hogy

a helyzeten csak az egyértelműen véghezvihető intézkedések javíthatnak. A járványt meg kell állítani, és ebben csak akkor lehetünk sikeresek, ha hatékonyak leszünk a kórházak előtt. A járványt nem lehet legyőzni lélegeztetőgépekkel és az intenzívosztály ágyaival.

A kamara álláspontja szerint javítani kellene a covid betegek menedzselését még az ambuláns kezelésnél. Azt bírálják, hogy az orvosokra még több adminisztratív teher hárul.

Bírálta a határellenőrzések véghezvitelét.  Szerinte világosan kellene meghatározni, hogy hol, mikor fognak ellenőrizni. Az sem jó, hogy az intézkedés azzal az eKarantén használatával számol, amelyet csak áprilisban indítanak el.

Kollár állami karantén használatát javasolja, mert ez az első hullám során is bevált.

Üdvözölte a szájmaszk viselés módosítását, csak nem érti, miért kell a bevezetésével az időt vesztegetni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.