2020. május 25., 16:42

Egyelőre nem tudni, mihez kezd a kormány a Ficoék által pozícióba ültetett járási elöljárókkal

A sikeres rezsimváltás egyik első és legfontosabb lépése, hogy az előző rendszer által pozícióba rakott kádereket leváltsa. A politikai pragmatizmus egyszeregye megköveteli az ilyen döntések meghozatalát, elmaradásának következménye, nyilván ezer más ok mellett, például a Fidesz 2002-es választási veresége is. , Bő két hónappal kinevezése után a Matovič-kabinetnek is lassan el kellene döntenie, mihez kezdjenek az előző rendszer funkcionáriusaival, hiszen a koronavírus árnyékában elmaradt tisztogatásnak mindenképp meg kell valósulnia.

Fotó: TASR

A Denník N azt írja, a kormánykoalíció már intenzíven tárgyal a kérdésről, és elképzelhető, legalábbis a lap újságírója, Miro Kern azt állítja, mind a hetvenkét járási elöljárót az OĽaNO delegálhatja majd. Nagyon leegyszerűsítve az elöljárók tulajdonképpen a kormány meghosszabbított kezeként funkcionálnak, környezetvédelmi, közlekedési, vagy vállalkozásokkal kapcsoaltos kérdésekben fontos, a szavazópolgárok életét nagyban meghatározó döntéseket hozhatnak. Korántsem mindegy tehát, éppen melyik párt elöljárója boldogítja a járás lakosait.

A 72 jelenlegi járási elöljáróból 24 ott szerepelt valamelyik ex-kormánypárt 2020-as választási listáján.

Tizenhárom ember a Smer-én, öt az SNS-nél, hat pedig a Most-Hídnál. A maradék 48 ember is mind politikai kinevezett, írja a lap. Ennek ellenére még mindig nincs megegyezés, mikor és hogyan váltsák majd le őket, sőt, tulajdonképpen azt sem tudni, milyen rendezőelv szerint kerül majd sor az új elöljárók kinevezésére.

Annak ellenére sem, hogy akad köztük egy-két igen érdekes, az ország nagy korrupciós botrányaihoz ezer szállal kötődő figura.

A Szenyicei járás elöljárója például az a Vladimir Kocourek, hívja fel a figyelmet a Denník N, aki korábban a nemzeti vagyonkezelő főnökeként vastagon benne lehetett egy nagy gömöri malom privatizációjában, amelyben két korábbi SNS-es politikust nem jogerősen börtönre is ítéltek. A pozsonyi járási hivatal élén szintén egy Smer-es jelölt, Maroš Karšňák áll, ő a letartóztatott, kétmilliónyi adót elcsaló, Ladislav Bašternák ingatlanvagyonának sajátos kezelése kapcsán került a hírekbe. Van természetesen olyan is, aki az egye számú közellenséggel, Marian Kočnerrel állt kapcsolatban. A Varannói járás elöljárójának, az SNS-es Andrej Krišandának testvére, Ján egészen addig ott volt az SNS jelöltlistáján, amíg a sajtó ki nem derítette róla, hogy különböző ingatlanügyei voltak Kočnerrel. 

Nem bírnak megegyezni

A Denník N úgy tudja, a négypárti koalíció három különböző módszert is kidolgozott az új jelöltek kinevezésére, de egyelőre képtelen dűlőre jutni. Az első, hagyományos és kézenfekvő módszer, hogy a választási eredmények alapján osszák el egymás közt a pozíciókat. Ki-ki megszerzett szavazata alapján kapna X számú jelöltet. Ezt a módszert alkalmazta egyébként a Dzurinda-kormány óta szinte az összes kabinet.

A másik módszer, melyet már a választások előtt is emlegetetett Veronika Remišová, Matovič miniszterelnök-helyettese, az lenne, hogy párton kívüliekkel, független figurákkal váltanák le az előző kormány pártos embereit. Remišová rátermett, független menedzsretípusú embereket vizionált, ennek kapcsán azért annyit megjegyeznénk, ebben az át-, keresztbe, és kulcsba politizált világban nagyítóval kell keresni a politikailag független figurákat. 

A harmadik verzió szerint pedig ideiglenes pártjelölteket neveznének ki, akik később aztán bekapcsolódhatnának egy nyílt pályázatba. Ez az ötlet van önmagában is annyira furcsa és a mindennapi valóságtól elrugaszkodott, hogy NE érdemeljen kommentárt.

A kis gömböc

Közben mozgolódnak a koalíciós pártok járási szervezetei is, a Denník N szerint mind abban a hitben, hogy a a klasszikus, eredmények alapján járó kvóták szellemében jelölik majd ki az elöljárókat.

Hogy végül mi alapján nevezik majd ki őket, maguk a pártvezérek sem tudják. Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke például azt nyilatkozta:

(...) jelenleg magam sem tudom, mi az aktuális variáns!

Az az azért sejtetni engedni, mi lehet a folyamat vége, hogy az elöljárók kinevezése az OĽaNO alá tartozó belügyi tárca hatásköre, ráadásul a lap azt írja, belső információik vannak arról, hogy mind a hetvenkét darab járási elöljárói posztot magának síbolná el az OĽaNO. 

Ezeket a vádakat persze érdemes helyén kezelni, hiszen a Denník, hogy is fogalmazzuk ezt meg finoman, nem kifejezetten Matovič-párti,

de, vegyük figyelembe, hogy a koalíciós pártok korábbi megegyezése értelmében az adott tárcát birtokló párt megkapja a minisztériumhoz tartozó összes jogot és alárendelt egységet (például a mezőgazdasági kifizető ügynökség élére az OĽaNO delegálhat jelöltet, mert Ján Mičovský az ő miniszterük), a lap információi még akár valósak is lehetnek.

Kormányon is ellenzékben

Nincs abban semmi meglepő, hogy a Za ľudí azt szeretné, az új elöljárókat szabályos pályáztatás után nevezzék ki. Remišová azt azért közölte, ha erre nincsen mód, akkor legalább a korábbi, bevált választási eredményen alapuló módszer értelmében osszák szét a pozíciókat. Mint mondja, már csak azért sem lenne fair, ha az OĽaNo kapná ezeket a posztokat, mert a járási elöljárók az egész kormányt képviselik. Működésük nem csak a legnagyobb, hanem az összes kormánypártot minősítené.

Egyelőre tehát nem tudni, miben egyeznek meg a kormánypártok, mindenesetre igen valószínű, újabb repedés jelenhet meg a kormány leginkább habszivacsból, mindenesetre biztosan nem gránitból épült monolittömbjén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.