2020. december 4., 11:35
Frissítve: 2020. dec. 4. 17:24

Döntött a bíróság: Alena Zsuzsová 21 éves börtönbüntetést kapott

Alena Zsuzsovát bűnösnek találta a speciális bíróság Bastrnák László Ógyalla volt polgármesterének a meggyilkolásában.

Alena Zsuzsová nevet
Fotó: TASR

A Specializált Büntetőbíróság 21 éves szabadságvesztésre ítélte.

A 2010-ben elkövetett gyilkosságot Roman Ostružlík rendelte meg, és Alena Zsuzsová volt az egyik közvetítő.

Roman Ostrižlíket is ugyanúgy 21 évre ítélték el.

A másik közvetítő Vladimír Mosnár volt, akit a bíróság ugyanúgy elítélt bűnrészesként.

Az ügyészség 25 év börtönbüntetést kért, 

Zsuzsovát vádolják még az újonnan megválasztott főügyész Maroš Žilinka, Peter Šufliarsky a Főügyészség ügyésze, illetve Daniel Lipšic ügyvéd elleni merényletek előkészítésével. A Ján Kuciak gyilkossága ügyében Zsuzsovát felmentették, az ügy a Legfelsőbb Bíróságra került.

Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.

„Nem tudtunk azonosulni az adott cselekmény besorolásával. Azt állítjuk, hogy mindegyik vádlott esetében előre megfontolt emberölés bűntettéről van szó a második bekezdésben. Két vádlott esetében megrendelésről és védett személyről, egy vádlottnál pedig bosszúállás indítékáról és védett személyről van szó” – közölte az ÚŠP ügyésze.       

A bíróság Vladimír M.-et is bűnösnek találta, akit erőszakos bűncselekmények miatt már korábban is jogerősen elítéltek. 


A bíróság indoklása szerint a közvetlen és közvetett bizonyítékok láncolata összefüggő volt, és ezt semmi sem szakította meg.

A legegyértelműbb bizonyítékok Vladimír M. ellen szóltak, melyek között főleg Štefan Kaluz alapos és közvetlen vallomása, valamint az Alena Zs.-től kapott, és Vladimír M. barátnőjének a számlájára utalt pénzösszeg volt meggyőző erejű. A bíróság szerint Alena Zs. ellen szóltak például a vallomásaiban megjelenő jelentős ellentmondások, illetve a tanúvallomások. A pénzkölcsönzésekkel és tranzakciókkal kapcsolatos magyarázatait a bíróság hiteltelennek minősítette. Roman O., a gyilkosság megrendelője ellen szólt Kaluz és Andruskó Zoltán tanúvallomása. Az ŠTS szenátusának elnöke az indoklás közben ismételten hangsúlyozta, hogy Andruskó nem tanúsított bűnbánatot Basternák gyilkossági ügyében, mint a Kuciak-gyilkosság kapcsán. Kaluz, aki nem tagadja bűnét, szinten nem tanúsított bűnbánatot. Basternák meggyilkolása a bíróság szerint politikai harcokkal függött össze.       

A keddi (december 1.) záróbeszédében mindhárom érintett tagadta az ellenük felhozott vádakat. Alena Zs. csaknem az összes tanú vallomását megkérdőjelezte. Szerinte hamisan tanúskodtak, és abból a célból, hogy saját magukat mentsék, olyan tanúvallomást tettek, amilyet a bűnüldöző szervek kértek. Roman O. és Vladimír M. vádlottak ártatlannak vallották magukat a beszédükben, és a felmentésüket kérték. Alena Zs. és Vladimír M. nem voltak jelen az ítélethirdetésen.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.