2022. szeptember 27., 15:27

Dolgoznak a honatyák, ezeket a javaslatokat és törvényjavaslatokat fogadták el ma a parlamentben

A parlament mai ülésén több fontos törvényjavaslatot is elfogadtak a képviselők.

parlament
Fotó: TASR

Elfogadásra került például az a törvényjavaslat is, amely szerint ha az aktuális ombudsmannak lejár a mandátuma, akkor addig töltheti be a funkcióját, ameddig új jelöltet nem találnak a helyére.

A képviselők tudomásul vették az Társadalomellenes Tevékenységek Bejelentőit Védő Hivatal tevékenységéről szóló jelentést is, melyet Zuzana Dlugošová, a hivatal vezetője tartott.

Duglošová elmondta, az elmúlt évben összesen 300-an fordultak a hivatalhoz segítségért.

Elfogadásra került az a törvényjavaslat is, amelyben egyértelműen definiálták a romaellenes rasszizmus fogalmát.

A definíció szerint az számít romaellenes rasszista megnyilvánulásnak, ha valaki gyűlölködve, kirekesztően és lekezelően beszél a roma közösségről, illetve fizikai erőszakot alkalmaz ellenük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.