2021. november 23., 10:30

Csúnya korrupciós ügy van kibontakozóban a közlekedési minisztériumnál

Jóval áron felül vásárolt adóvevőket a szlovák állami vasúttársaság (ZSSK) egy olyan cégtől, ahol a tranzakció előtt néhány hónappal még a közlekedési tárcát vezető Andrej Doležal sógornője tevékenykedett.

vonat
Fotó: TASR/AP

A vonatokra tervezett, speciális adóvevők darabjáért a zastavmekorupciu.sk oknyomozó portál szerint 46 ezer eurót adtak. Ugyanilyen típusú készülékeket a teherforgalmat bonyolító Cargo állami vállalat 12 ezer euróért tudott beszerezni néhány hónappal korábban. 

A ZSSK vezetősége azzal védekezik, az ő készülékeik azért voltak annyival drágábbak, mert azokat jóval nehezebb és bonyolultabb beszerelni, ráadásul részben más feladatokat is kell ellátniuk.

A közlekedési tárca által tulajdonolt államvasutak egy Betamont nevű cégtől szerezték be a készülékeket, egy összesen 2,5 millió eurós tranzakció keretén belül. A cég Ján Sabol nagyvállalkozó tulajdonában van, de néhány hónappal ezelőtt még egy bizonyos Alica Doležalová ügyvezető igazgató irányításával működött. Doležalová Andrej Doležal miniszter sógornője.

Az adóvevőket a Nextrail nevű cseh vállalat gyártja, a Betamont mint közvetítő volt jelen az ügyletben.

Ez azért lényeges szempont, mert a Cargo hónapokkal korábban ugyaninnen szerezte be saját, a pályázati kiírás alapján ugyanolyan paraméterekkel rendelkező készülékeit - töredék áron. Abban az ügyletben a Betamont nem vett részt, a végösszeg jóval alacsonyabb is lett, a Cargo 12100 eurós darabáron vásárolt adóvevőket. A ZSSK azzal magyarázta a drágulást, hogy a személyvonatokban működő adóvevők a szerelvény teljes hosszán működniük kell, így hosszabb kábelezést is igényelnek, míg a tehervonatokon csak a szerelvény elején és végén. Ez elsőre védhető érvnek tűnik, csakhogy időközben kiderült, az új adóvevő-rendszert nem csak személyvonatokon használják majd, több vontatásra alkalmas mozdonyt is felszerelnek vele, ahol a kábelezés és a szerelés minimális munkát igényel, mégis ugyanakkor a költség, mint a személyvonatoknál - 47 460 eurót darabonként.

Mivel a beruházást uniós pénzből finanszírozták, így az adóvevőkre közbeszerzést írtak ki. A Betamonton és a Nextrailen kívül oda még egy cseh cég jelentkezett. A versenypályázaton szintén csak egy konkurense volt a Betamontnak, a szlovák cég mindössze 181 euróval ígért alá vetélytársának - egy 2,5 milliós pályázaton. 

Hogy az ügy még érdekesebb legyen, a konkurens Dopsys nevű vállalat neve korábban Betamonnt(!) volt, a két cég mégis azt állítja, a korábbi névazonosságon kívül semmi közük nincs egymáshoz.

Ez persze nem így van. Kiderült ugyanis, hogy a Dopsys és a Betamont vezetésében apa és fia foglal helyet. Ennek fényében azért igen nehéz elképzelni, hogy a versenypályázatra jelentkező cégek között ne lett volna semmiféle kommunikáció. 

A miniszter szerint minden rendben van

Andrej Doležal közlekedési miniszter szerint ennek ellenére sincs semmi rendkívüli az egész ügyben. Szerinte nincs azzal semmi gond, hogy korábban sógornője irányította a minisztériummal szerződött vállalatot, hiszen amikor megtudta, hogy férje testvéréből miniszter lesz, azonnal lemondott a funkciójáról.

Bár a tárca természetesen mindent tagad, az oknyomozók által megkérdezett ügyvédi iroda szerint minimum érdekütközés áll fenn, ugyanakkor a törvény nem írja elő, hogy automatikusan ki kellett volna zárni a Betamontot a versenypályázatból.

Szintén fontos adalék, hogy a ZSSK is a szabályoknak megfelelően járt el, a versenypályázatot értékelő bizottság egyetlen tagja sem képviselte a vállalat egyetlen részvényesét, a közlekedési tárcát, arról nem is beszélve, hogy az ügyletet a Közbeszerzési Hivatal is figyelemmel kísérte és nem találtak semmi kivetnivalót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.