Čaputová ugyanazt a felelősséget érzi ma is, amit az eskütételkor
Ha nem is népszerű minden döntésem, és nem is kell mindegyikkel egyetérteni, kijelenthetem, hogy mindig az ország legfontosabb érdekeit, valamint az alkotmány és a törvények védelmét tartottam szem előtt - olvasható Zuzana Čaputová államfő bejegyzésében. Az elnök asszony a közösségi hálón emlékezett meg a beiktatása második évfordulójáról.
Hozzátette: bár a beiktatás pillanata már csak távoli emlék, ma is ugyanazt a felelősséget érzi, amit az eskütételkor.
Bevallása szerint az elnöksége második évére elsősorban a koronavírus-világjárvány és a politikai válság nyomta rá a bélyegét. Kiemelte: minden állampolgárnak rendkívül nehéz volt az elmúlt időszak.
- jegyezte meg.