2021. február 10., 08:33

Čaputová: Teljesültek a V4-ek harminc éve kitűzött céljai

A visegrádi négyek (V4) három évtizeddel ezelőtt kitűzött céljait – mint amilyen a demokrácia kiépítése, a szabadságjogok fejlesztése és a régió visszatérése az egységes Európába – teljesítettnek tekinthetjük, és új közös célokat kell keresnünk. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte kedden, a V4-es országok lengyelországi elnöki csúcstalálkozójának első napján.

A V4-ek köztársasági elnökei a lengyel csúcstalálkozón.
Fotó: TASR/AP

Čaputová szerint az elnöki találkozón azzal foglalkoztak, hogy mi az, amit a harminc éves együttműködés során sikerült elérni, és mi az, amit az országok megújításáért kell majd tenni a járvány után. „A partnereinket arról tájékoztattam, hogy az európai integráció központjában maradni, Szlovákia stratégiai érdeke. Ezért azon leszünk, hogy a V4-es országok további lépései is európapártiak legyenek, és hogy továbbra is konstruktív hangot képviseljenek” – közölte az államfő.

Továbbá megállapította: a V4-es országok egymást erősítik azokon a területeken, amelyeken egyetértenek, ugyanakkor tiszteletben tartják az egymástól való eltéréseket.

Hadd legyen egységes a hangunk ott, ahol egyetértünk, de ahol különbözünk egymástól, beszéljünk a magunk nevében.”

A V4-es országok elnöki találkozójának témái között szerepel a COVID-19 betegség elleni harc, a gazdaság járvány utáni megújítása, és az energiabiztonság is a klímavédelem kontextusában. Egyúttal a V4-es országok együttműködésének 30. évfordulóját is megünneplik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.