Čaputová szerint ilyen nehéz helyzetben még nem vette át szlovák kormány a hatalmat

2020. március 20., 08:37
ma7 | TASR

Nem volt még Szlovákia történetében olyan kormány, amely ilyen nehéz helyzetben vette volna át a hatalmat. A politikai nézeteinktől függetlenül ugyanazt várjuk Igor Matovič (OĽaNO) kormányától: hogy átvezet minket a nehéz napokon, hogy felkészíti a kórházainkat a nagyszámú beteg fogadására, és hogy gondoskodni fog olyan intézkedésekről, amelyek segítenek megbirkózni a válság gazdasági és társadalmi következményeivel. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki csütörtökön a Markíza TV-csatornán elmondott rendkívüli beszédében.

Fotó: TASR

Az elnök asszony szerint a leköszönő és az új kormány vezetői is tisztában vannak a helyzet súlyosságával, és együtt akarnak működni.

Čaputová köszönetet mondott Peter Pellegrini (Smer-SD) leköszönő kormányfőnek, a válságstáb tagjainak, valamint a fővárosi önkormányzatok képviselőinek a határozott biztonsági intézkedések gyors elfogadásáért, és azért, hogy ezekről felelősségteljesen tájékoztatták a nyilvánosságot.

Hozzátette: ezeknek köszönhetően gyarapíthatjuk azoknak az országoknak a sorát, ahol a koronavírus-fertőzöttek száma nem növekszik kezelhetetlen mértékben.

Čaputová szerint az emberek néhány nap leforgása alatt megtanulták kezelni ezt az új helyzetet. Példaként a védőmaszkok hordását említette.

Az államfő pozitívan értékelte az állampolgárok fegyelmezettségét és áldozatkészségét. Külön kiemelte azokat, akik a frontvonalban állnak: az orvosokat, egészségügyi nővéreket, rendőröket, tűzoltókat, elárusítókat, laboránsokat.

„Elsősorban arra kell törekednünk, hogy nekik a lehető legnagyobb védelmet biztosítsuk a fertőzés kockázatával szemben. Összeköt velük a remény, beléjük helyezzük a bizalmunkat” – fűzte hozzá.

Az elnök asszony szolidaritásáról biztosította azokat is, akik a megélhetésük és az egészségük miatt aggódnak.

A válság, amellyel meg kell birkóznunk, lehetőséget nyújt arra, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, megmutatva a jobbik énünket. Büszke vagyok arra, amit eddig elértünk”

– mondta az államfő, hozzátéve: hiszi, hogy le fogjuk győzni a vírust.