Čaputová reméli, a NATO-csúcson Ukrajna reményt kaphat a tagságra, Zelenszkij garanciákat akar
Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, a vilniusi NATO-csúcstalálkozón Ukrajna reményt kaphat a tagságra. Ukrajna újjáépítését nagy lehetőségnek tartja az államfő a szlovák vállalatok számára, és az országok közötti kiváló kétoldalú kapcsolatokról is említést tett.

Kiemelte a közös védelmi projekteket is, például a lövegek fejlesztésére vonatkozókat. Erről azután beszélt Zuzana Čaputová, hogy pénteken találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte Szlovákiának a támogatást, a humanitárius és a katonai segítséget.
- mondta Čaputová Zelenszkij elnöknek. Kiemelte a szlovák állampolgárok és civil szervezetek ukrán népnek nyújtott segítségét.
Čaputová elmondta, támogatja azokat a békekezdeményezéseket, amelyek egy igazságos békéhez vezetnek, tiszteletben tartva Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Kifejezte támogatását Zelenszkij békekezdeményezésével kapcsolatosan is, amelyet ígéretes megoldásnak nevezett az orosz agresszióval szemben.
Felhívta a figyelmet az ukrán nép szenvedésére, az áldozatokra, amelyeket naponta követel ez a háború.
- jegyezte meg az államfő.
Az elnök asszony kiemelte Szlovákia katonai segítségnyújtását és a kétoldalú együttműködést ezen a területen. Említést tett a további 16 darab Zuzana 2 típusú löveg gyártásáról szóló szerződésről, az első darabokat ezen a nyáron leszállítják.
- közölte.
Čaputová szerint az infrastruktúra fejlesztésével kell támogatni a még intenzívebb együttműködést.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a jövő heti NATO-csúcstól konkrét lépéseket és pontos terminusokat remél. Nemcsak ígéreteket akar, hanem biztonsági garanciákat is Ukrajna számára egészen addig, amíg nem válik a katonai szövetség tagjává.
Ezt a szlovák államfővel való találkozást követő sajtótájékoztatón jelentette ki.
Úgy fogalmazott, szeretné, ha egységet látna a csúcstalálkozón, mert ebben van az erő. Rámutatott, hogy Ukrajna felvételével kapcsolatban jelenleg megválaszolatlan kérdések vannak a NATO-n belül.
- mondta Zelenszkij tervezett törökországi látogatása előtt. Törökország blokkolja Svédország NATO-csatlakozását. Az ukrán elnököt péntek este várják Törökországba.
– figyelmeztetett, és hozzátette, a NATO egysége fontos az egész világ biztonsága szempontjából. Figyelmeztetett, hogy Oroszország csak arra vár, hogy a szövetség gyengeséget mutasson.