2020. október 27., 16:13
Frissítve: 2020. okt. 27. 19:54

Čaputová ezért nem vesz részt az országos tesztelésen

Zuzana Čaputová államfő szerint kiemelten fontos, hogy az emberek a világjárvány idején hallgassanak a tudósokra, a szakemberekre és az orvosokra. Ezt a keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki, miután szakértőkkel egyeztetett az aktuális járványügyi helyzetről.

Fotó: prezident.sk

Čaputová szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy széles körben elérhetővé kell tenni a tesztelést. „Az emberek teszteltetni akarják magukat. Volt, aki több napig várt egy tesztre” – tette hozzá.

A PCR tesztek ingyenessé tétele az elnök asszony szerint politikai döntés kérdése. Úgy véli, az anyagi és a humán erőforrások átcsoportosítására lenne szükség.

„A PCR tesztek pontosabbak és a betegséget szélesebb időtartományban képesek kimutatni” – mutatott rá az államfő.

Úgy véli, a mobil mintavételi helyek által biztosítható lenne, hogy a tesztelés mindenki számára hozzáférhető legyen.

Az államfő szerint kulcsfontosságú a mobilitás korlátozása.

„Ha az embereket korlátozzuk a mozgásukban, úgy fair, ha a külföldiek sem jöhetnek Szlovákiába ellenőrzés nélkül”

– jegyezte meg Čaputová.

Hozzátette:

a szakértők is hangsúlyozták a határellenőrzés szükségességét. Kilátásba helyezte a karantént ellenőrző alkalmazások aktiválását is.

Čaputová reméli, hogy az országos tesztelés miatt nem lesz munkaerő-, illetve felszereléshiány a kórházakban, és lesz elég ember a kontaktszemélyek felkutatására is.

A közösségi oldalakon a koronavírus-teszteléssel kapcsolatban terjedő dezinformációkra reagálva azt mondta, hogy nehéz lesz ezek ellen felvenni a küzdelmet, mert a nyári hónapok alatt nem törődtünk ezzel a problémával.

Az államfő újságírói kérdésre elmondta, nem lát okot, hogy részt vegyen az országos tesztelésen, mert rendszeresen vagyis minden héten tesztelteti magát a munkája miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.