2023. január 17., 15:49

Čaputová: Még mindig hiányzik a politikai akarat, hogy nyíltan beszéljünk a kisebbségi törvényről

A nemzeti kisebbségek képviselői szerves részét képezik Szlovákia újkori történelme építésének, a demokrácia fejlődésének és az európai struktúrák integrációs törekvéseinek. Ezért nagyobb politikai érdeklődést érdemelne a kultúrájuk és identitásuk megőrzésére és fejlesztésére irányuló erőfeszítéseik jogalkotási támogatása, jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a szlovák nemzeti kisebbségek képviselőinek keddi fogadásán.

Nemzeti kisebbségek fogadása
Fotó: TASR

„Minden pozitív változás az újkori Szlovákia történetében az Önök által képviselt nemzeti kisebbségek munkája is” – mondta az elnök a nemzeti közösségek képviselőinek. Elismerte, hogy ennek ellenére a kisebbségek nem részesülnek megfelelő elismerésben és tiszteletben.

Még mindig érzékelünk olyan politikai erőfeszítések, amelyek a kisebbségekre kollektív bűnösökként mutogatnak. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a régiók gazdasági fejlődésére és a nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogainak következetesebb érvényesítésére”

– hangsúlyozta az államfő, aki egyúttal bírálta a politikai akarat hiányát is a kisebbségi törvény „nyílt megvitatására a kisebbségekkel”.

Čaputová kiemelte az nemzeti kisebbségi szervezetek munkáját is. „Azokban a régiókban, ahol nemzeti kisebbségek élnek, elkötelezett emberekkel találkozom, akik a megszokott elvárásokat messze meghaladóan fejlesztik közösségeiket” – jelentette ki az államfő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.