lapajánló
Az apadó folyó krónikája és a derű kultúráját terjesztő nyelvész
Magyar7 - 16. száma
2020. június 25., 16:59

Čaputová: javult a fogyatékkal élő emberek helyzete

A szlovák köztársasági elnök, Zuzana Čaputová szerint az utóbbi időben a fogyatékkal élő emberek helyzete javult az országban.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

Čaputová elmondása szerint pont tíz éve fogadták el a fogyatékosokról szóló egyezményt, amelyben deklarálták a hátrányos helyzetű emberek jogainak a védelmét. Az államfő ismertette, hogy

az egyezmény a világon élő emberek közös erőfeszítésével jött létre, célja pedig az emberi jogok egyenlő gyakorlása és az emberi méltóság tiszteletben tartása.

Čaputová azt is elmondta, hogy még sok tennivaló akad annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők elszigeteltsége teljesen megszűnjön.

,,Ezeknek az embereknek az integrációját nem lehet a kastélyokban, és elzárt helyeken megoldani“ - mondta Čaputová.

Az államfő azt állítja, hogy a független döntéshozatal és az önállóság szorosan összefügg a tanulással és a munkavégzéssel.

Čaputová ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az inkluzív oktatás a hazánkban még nem áll a rendelkezésünkre, és jelentős különbségek vannak anyagi pénzügyi és személyi ellátásban. 

A köztársasági elnök hozzátette, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a fogyatékkal élő személyek családon belüli erőszakkal szembeni védelmének a megerősítésére, illetve a gyámsági reform fontosságára is felhívta a figyelmet.

Az államfő azt szeretné, hogy a fogyatékosok jogai soha ne sérüljenek, mert ők is teljesen egyenértékű állampolgárai az országnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.