2020. július 2., 22:00

Čaputová eddig hatszor gyakorolt elnöki kegyelmet

Zuzana Čaputová államfő elnöksége első évében 1543 kegyelmi kérelem érkezett az elnöki hivatalba, ezek közül hatot teljesített. Erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön.

Fotó: TASR

„Ha megkérdezik tőlem, hogy mely, a hivatalommal összefüggő döntések a legnehezebbek, azt válaszolom, az egyik mindenképpen a kegyelmi kérvények elbírálása. Mindegyik eset rendkívüli, hiszen konkrét emberek konkrét sorsáról van szó. Ennek megfelelően rendkívüli figyelmet szentelek az egyes kérvényeknek” – írta Čaputová, hozzátéve: kollégáival közösen csütörtökön is ilyen kérvényekkel foglalkozott.

Az államfő kifejtette: a segítőivel minden körülményt megvizsgálnak, beleértve az elítélt és a hozzátartozói aktuális élethelyzetét és egészségi állapotát.

Állásfoglalást kérnek az illetékes hivataloktól és önkormányzatoktól, áttanulmányozzák a bírósági döntések indoklásait, a bűnelkövető előéletét, megvizsgálják az indítékait is. „Megvitatjuk, hogy a büntetés végrehajtása nevelő hatással van-e az elkövetőre, valamint azt is, hogy képes lesz-e normális életvitelt folytatni, támogatni a családját és a gyerekeit, és képes lesz-e a társadalom hasznos tagjává válni” – részletezte az elnök asszony.

Hozzátette: a kérvények többségét a szigorú elbírálás után el kell utasítaniuk, de ha van megfelelő indok a kegyelemgyakorlásra, az mindig örömmel tölti el, hiszen ez azt jelenti, hogy egy ember és a családja számára véget ér a hosszú évek óta tartó, fájdalmas trauma, az illető pedig esélyt kap egy jobb életre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.