2024. május 27., 11:07

Čaputová beiktatása több mint 100 ezer euróba került, mennyibe kerül majd az utódjáé?

Néhány hét múlva elfoglalja hivatalát az újonnan megválasztott államfő, Peter Pellegrini. Az államfő beiktatására június 15-én Pozsonyban kerül sor, amelynek nemcsak az eskütétel képezi részét, hanem egy sor egyéb hagyományos rendezvény is, például a Te Deum istentisztelet, ebéd a Grassalkovich-palotában vagy az esti ünnepi fogadás. A megválasztott elnök csapata egyelőre nem ad tájékoztatást a tervezett ünnepség minden részletéről, de a Pravda információi szerint Pellegrini beiktatásának költségei akár a 200 ezer eurót is elérhetik. Öt évvel ezelőtt a parlamenti hivatal ennek az összegnek mintegy a felét fordította Čaputová beiktatására.

Szocdemek ha összefognak...
Peter Pellegrini
Fotó: TASR

A beiktatási nap pontos programjáról, valamint a kapcsolódó rendezvények lebonyolításáról a parlamenti és a köztársasági elnöki hivatal gondoskodik. Például a díszvendégek meghívása a beiktatásra az elnöki hivatal feladata.

A parlamenti hivatal biztosítja a programnak azt a részét, amely során az államfő az Alkotmánybíróság elnökének a kezébe leteszi az esküt.

A két iroda protokollosztályai készítik elő a Vigadó helyiségeinek bérbevételét az eseményre, a meghívók nyomtatását és terjesztését, a zenekar szolgáltatásait, az ünnepség televíziós közvetítését, valamint a tolmácsok szolgáltatásait a külföldi vendégek számára. Mivel az állami ünnepi esemény költségeit a költségvetésből fizetik, minden szolgáltatás beszerzése a közbeszerzési törvény alapján történik. Ez azt jelenti, hogy az ünnepség szervezőinek átláthatóan kell kiválasztaniuk a beszállítókat, tájékoztatniuk kell a megrendelések áráról, ugyanakkor a költségeket egy bizonyos pénzügyi kereten belül kell tartaniuk.

Virágok 26 ezer euróért

Zuzana Čaputová leköszönő államfő hivatalba lépésének napján a beiktatási program hivatalos részein kívül egyéb események is zajlottak A köztársasági elnöki palota és a hivatal Andrej Kiska előző államfőtől való szimbolikus átadásának részeként például a Grassalkovich-palota kertjében ebédet szerveztek nyugdíjasokkal. A beiktatási nap estéjén pedig ünnepélyes fogadásra is sor került, amelyen az államfő által meghívott díszvendégek is részt vettek.

Az elnöki hivatala adatai szerint a Čaputová beiktatásával kapcsolatos szolgáltatások és áruk költségei több mint 50 000 eurót tettek ki.

Ebben az összegben benne vannak a Szlovák Filharmonikusok szolgáltatásainak költségei, a Vigadó helyiségeinek bérleti díja és a kapcsolódó technikai szolgáltatások költségei. Az összeg több mint felét, 26 000 eurót a parlamenti hivatal virágdíszítésre fordította. A vendégek szállítására szolgáló buszok és kisbuszok bérlése további tízezer euróba került. Az összeg fennmaradó részét, azaz 13 ezer eurót hangosításra, világításra, konferenciatechnikára, a rendezvény tolmácsolása és a catering szolgáltatások biztosítására fordították.

Az elnöki hivatal az ökumenikus Te Deum istentiszteletre, az idősek ebédjére és a Vigadóban rendezett esti ünnepélyes beiktatási fogadásra való felkészülésért volt felelős.

Az előkészítés, a szervezés, a biztonsági és a műszaki védelem, a szállítás, valamint a helyiségek elrendezésének és díszítésének költségei 64,9 ezer eurót tettek ki”

– erősítette meg a Pravdának Martin Strižinec, a leköszönő államfő szóvivője. Zuzana Čaputová beiktatásának összköltsége 115 000 euró volt.

Pellegrini többe kerül

Hogy hogyan zajlik majd Peter Pellegrini beiktatása, és kit hívnak meg rá, az még részleteiben nem ismeretes. „A napokban véglegesítik a vendégek névsorát és a pontos programot. Ha kész lesz, közzétesszük a részleteket” – válaszolta a Pravda kérdéseire Patrícia Medveď Macíková elnöki szóvivő. A szertartás költségeit nem árulta el.

A parlamenti hivatal a beiktatás költségeivel kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy az ünnepi aktus az előkészítés fázisában van, ezért a részletekről még korai tájékoztatást adni.

Több részlet még nem tisztázott, például a meghívottak végleges listája, amely alapján az árajánlatok készülnek a fogadásra és egyebek, mondta Strižinec, aki szerint abban az esetben, ha a 2019-es beiktatáshoz hasonló rendezvényeket tartanak, a feltételezések szerint az összes szolgáltatás költsége 60-80 ezer euró között mozoghat.

A Pravda értesülései szerint azonban a ceremónia szervezői az öt évvel ezelőttihez képest jóval nagyobb költségekkel számolnak. A parlamenti hivatal már április közepén megvizsgálta annak a pénzügyi keretnek a túllépési lehetőségeit, amelyhez a Közbeszerzési Hivatal az államigazgatási szervek áru és szolgáltatások közbeszerzéseit köti. 2024-ben ezt a limitet 143 ezer euróban határozzák meg.

Tekintettel a rendezvény jellegére, szükség van a biztonsági intézkedések és protokollfeltételek betartására, valamint az eseményhez méltó áruk és szolgáltatások biztosítására Szlovákia pozitív prezentációja érdekében”

– érvelnek az illetékesek. A közleményből az következik, hogy az említett szolgáltatások beszerzésére nem lesz elegendő a megszabott 143 ezer euró. Éppen ezért a protokollisták a törvény alóli kivétel alkalmazását fontolgatják, amely lehetővé tenné a pénzügyi keret túllépését.

A kivétel azokra az esetekre vonatkozik, amikor a közbeszerző, azaz az állami intézmény a legmagasabb alkotmányos tisztségviselő, azaz az államfő, a miniszterelnök vagy a parlament elnökének szintjén szervez jelentős nemzetközi rendezvényt. Kérdés, hogy az államfő beiktatása ilyen jellegű esemény-e. A Közbeszerzési Hivatal kiemelte, hogy a kivételt a magasabb szintű külföldi látogatásokra jellemző szigorúbb biztonsági intézkedések miatt vezették be. Nincs azonban fenntartása a kivétel alkalmazása ellen.

Tekintettel az adott kivétel jellegére és céljára, úgy gondoljuk, hogy annak alkalmazása az államfői beiktatás előkészítésében és biztosításában, amennyiben magas rangú külföldi tisztségviselők részvételével jár, elvileg lehetséges”

– közölték az ellenőrök.

A Pravda megkérdezte a parlamenti hivatalt is, hogy mekkora végső összeget tervez az államfő beiktatására. Rákérdeztek továbbá az egyes szolgáltatások áraira és a közbeszerzések módjára is, valamint arra is, hogy miért vizsgálták a jogszabályi kivétel alkalmazásának lehetőségeit. A parlamenti iroda azonban nem válaszolt ezekre a kérdésekre.

Abban az esetben, ha a parlamenti hivatal a lehető legnagyobb összegben szerzi be a Pellegrini beiktatásához szükséges árukat és szolgáltatásokat, az ünnepség költségei akár 200 ezer eurót is kitehetnek.

A Hlas nem spórolós fajta

A Hlas párt, amelynek eddig Peter Pellegrini volt az elnöke, gyakran került a média figyelmének középpontjába az eseményei finanszírozási módja miatt. A politikai párt működését 2023 szeptemberéig tagjai és támogatói adományai biztosították, a Hlas-SD fennállásának kevesebb mint négy éve alatt több mint 1,2 millió euró gyűlt így össze.

A párt ezeket az összegeket például arra fordította, hogy Pozsony egyik jövedelmező részén irodát béreljen, ami évente körülbelül 100 ezer euróba került.

A szociáldemokraták a pártrendezvényeiken sem fukarkodnak. A Hlas már három közgyűlést is előkészített, és mindegyik hozzávetőlegesen 60-80 ezer euróba került. „Azt nem lehet egy pajtában vagy egy liftben megtartani. Ha azt akarjuk prezentálni, hogy egy jól bevált erős párt vagyunk, akkor a kongresszusnak így kell kinéznie. Sokba kerül, de évente egyszer van, és a kongresszus egy kirakat is” – magyarázta Pellegrini pártja 2022-es kongresszusán.

Valószínűleg az idei államfőválasztási kampány során is hasonló véleményen volt. Az átlátható számlájának adatai szerint ugyanis munkatársai 37 ezer eurót költöttek arra a besztercebányai rendezvényre, amelyen Pellegrini bejelentette részvételét az államfőválasztáson.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.