2022. január 1., 15:40

Čaputová az egység erejét és a megértést hangsúlyozta újévi beszédében

Az újkor legnagyobb egészségügyi fenyegetésével csakis együtt, társadalomként tudunk megküzdeni, ebből mindenkinek ki kell vennie a részét – jelentette ki újévi beszédében Zuzana Čaputová államfő. Összetartást, emberséget, a családi és közösségi kapcsolatok ápolását kérte mindenkitől, mert csak így lehet ellenálló az ország és csak így képes megküzdeni a kihívásokkal.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR/AP
Ha csökkentjük a súrlódások, a konfliktusok számát, az óriási előnyt jelent majd nemcsak a válság leküzdésében, hanem a hosszú távú céljaink elérésében is”

- jelentette ki az államfő.

Legyenek bármennyire is eltérőek a nézeteink, a járvány kérdésében egységesnek kellene lennünk. Mindannyian szeretnénk egészségesek lenni, mindannyian szeretnénk újra a megszokott életünket élni”

 - mondta Čaputová és arra kérte az embereket, hallgassanak a szívükre, a lelkiismeretükre, igyekezzenek megőrizni emberi arcukat, ne engedjék provokálni magukat a gyűlölködő megnyilvánulások láttán. Óvott a közhangulatot mételyező „alattvalói látásmódtól” is, mert ha alávetettként tekintünk a hatalomra, a szabadságra, a társadalomra, akkor minden korlátozást felülről elrendelt sorscsapásként fogunk megélni.

 Felelősség, tisztesség, próbáljunk megértők, belátók lenni, mert ezeket nem fentről érkező diktátumként érzékeljük. Végső soron a demokrácia sem kényszerű utasításokra épül, hanem a társadalmi megegyezés alapján létrejött szabályok magától értetődő betartására”

- jegyezte meg az államfő.

Čaputová nehéz évnek nevezte a tavalyit, de úgy fogalmazott, az emberek már megtanultak az új körülmények között élni, és alkalmazkodtak a változásokhoz. Beszélt azokról a gyerekekről, akik nem ismerik az óvónők arcát, mert maszk takarja, és azokról az iskolásokról, akiknek hozzá kellett szokniuk a távoktatáshoz.

„Az időseket a legértékesebb dologban korlátozta ez a helyzet, abban, hogy a gyerekeikkel és az unokáikkal találkozhassanak. Sokaknak egzisztenciális problémákkal kellett szembenézniük. A legnagyobb szomorúság azonban az, hogy több ezer ember hiányolta a szeretteit a karácsonyi asztaltól és az új év kezdetén"

- mondta.

Čaputová szerint akkor vagyunk a legsebezhetőbbek, amikor az önzés, a harag, a gyűlölet uralkodik.

Ebben a pillanatban nemcsak a járvány terheli a társadalmat, hanem mi magunk is mérgezzük az előítéleteinkkel, az egymás iránti megvetéssel, a kegyetlenséggel"

- jegyezte meg a köztársasági elnök.

Az államfő az új évben azt kívánta a polgároknak, ne veszítsék el az emberségbe és a jószívűségbe vetett hitüket.

 „Ha képesek vagyunk együtt dolgozni és egyesíteni erőinket, beteljesítjük a reményt, amely az új évben megnyílik előttünk" - zárta az államfő.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!