Čaputová a pandémia hatásairól és a klímaváltozásról tárgyalt az osztrák elnökkel

2020. július 15., 20:42
ma7 | MTI

Zuzana Čaputová államfő szerdán informális találkozó keretében tárgyalt Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel a bazini várkastélyban. A találkozó fő témái a koronavírus-pandémia és annak következményei, az újjáépítési alap kérdése, valamint a két államfő közös prioritása, a környezet- és a klímavédelem voltak.

Fotó: TASR

Az elnök asszony megjegyezte, hogy a pandémia kitörését követően most először látogatott egy másik ország államfője Szlovákiába.

Ez a látogatás tulajdonképpen annak a jelképe, hogy az országaink között ismét megnyíltak a határok, és az emberek újra találkozhatnak”

– tette hozzá.

Čaputová Van der Bellennel a két ország jelenlegi helyzetéről és az új szlovák kormány által előidézett változtatásokról is egyeztetett. Beszéltek a koronavírus-pandémia gazdasági és szociális hatásairól is.

Az osztrák elnök gratulált Szlovákiának ahhoz, ahogy sikerült megbirkóznia a koronaválsággal. Megjegyezte ugyanakkor, hogy még nem sikerült győzelmet aratni, hiszen például Ausztriában is keletkeznek újabb és újabb járványgócok.

Van der Bellen az európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, nemcsak az egészségügy, hanem a gazdaság talpra állítása és a környezetvédelem területén is. Hozzátette: a COVID-19 elleni vakcinát minden bizonnyal kifejlesztik, a klímaváltozás ellen azonban nem lesz védőoltás.

Kövesse facebook oldalunkat is!