2021. december 17., 15:12

Čaputová: A kötelező oltás bevezetése nagy valószínűséggel elkerülhetetlen lesz

Az oltás kötelezővé tétele nagy valószínűséggel elkerülhetetlen lépés lesz. Ugyanakkor az is fontos, hogy az ország milyen úton jut el hozzá. Erre pénteken figyelmeztetett Zuzana Čaputová államfő az elnöki hivatalban zajló oltás során.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

„Egyelőre úgy néz ki, hogy újabb és újabb mutációk jelennek meg, és hogy a koronavírus továbbra is velünk marad. A kötelező oltást már Magyarországon, Lengyelországban és Ausztriában is bevezették, és ezt Csehországban is komolyan fontolóra vették” – mutatott rá Čaputová.

Emlékeztetett: Szlovákia olyan szempontból különleges helyzetben van, hogy a lakosság több mint fele fél az oltástól vagy elutasítja azt.

„Ezért arra is nagy hangsúlyt fektetnék, hogy milyen úton jutunk el a kötelező oltásig, hogy ez egy tényleg hatékony eszköz legyen” – közölte az államfő.

A szakértőkkel is egyeztetni kell, hogy mely csoportok számára tegyék kötelezővé az oltást.

„A szakértőkkel folytatott beszélgetés alapján inkább foglalkoztatási csoportokról van szó, mint az idősekről, de ez szakmai kérdés” – tette hozzá Čaputová.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!