Boris Kollár házelnök Királyhelmecre látogatott
A kórházreform törvénytervezetének parlamenten belüli keddi, második olvasatát Boris Kollár nem támogatja.

Ez lehetne egy mondatban összefoglalva a házelnök mai, királyhelmeci látogatásának lényege.
Ma délelőtt a közvéleményt országszerte, hónapok óta felkavaró egészségügyi reform kapcsán Boris Kollár házelnök, a Sme rodina koalíciós párt vezetője két párttársa kíséretében a királyhelmeci kórházat is meglátogatta. Ismeretes, hogy eddig az ország több régiójában is járt már, azon intézmények vezetőit felkeresve, amelyeket fenyeget a tervezett leminősítés.
A királyhelmeci kórház igazgatónőjével, Helcel Klárával történt zártkörű tárgyalását követően egy rövid, helyszíni sajtótájékoztatón elmondta:
Egy újabb, jelentős régió, mintegy 60 ezer betegét elláttó kórházat látogatott ma meg. Nagyon meglepte a kellemes, kedves, emberközpontú légkör, amit a bő félórányi ittléte alatt tapasztalt. A páciensekkel is szót váltott, kíváncsi volt a betegek közvetlen véleményére is. Meggyőződése, hogy nagy hiba lenne a királyhelmeci és a hozzá hasonló kórházak leépítése. Számára nyilvánvaló, hogy nem lehet megszüntetni egy sürgősségi osztályt olyan konkrét esetben, mint épp a Bodrogközt és Ung-vidéket ellátó intézmény. Nem elég sűrű a környező kórházak hálózata ahhoz, hogy a megszabott 30 percen belül célt érjen a betegszállító.
Említést tett még a régiókban tett legutóbbi látogatásairól is (Rimaszombat, Varannó, Felsővízköz), utalva arra, hogy a helyi petíciós kezdeményezés nem egyedi. Mindenhol joggal dühösek véleménye szerint az érintettek. A két utolsó kórház, melyeket a jövő hét folyamán még meglátogat országos körútja során a nagyrőcei és a breznóbányai.
Majd azzal folytatta, hogy nem az a célja a régiók meglátogatásával, hogy a koalíció ellen harcoljon, hanem ellenkezőleg - azzal menti meg őket, hogy a helyzet megnyugtatásával olyan konszenzust keres, amelynek eredményeként a régió is elégedett, ha a betegei megkapják a korszerű egészségügyi ellátást. De az nem megoldás, ha a régióknak – a jelenlegi tervezethez hasonlóan – ártunk és ellehetetlenítjük az ittmaradást.
A kórházban tett sajtótájékoztatóját követően a házelnök találkozott a királyhelmeci városi hivatal üléstermében a Királyhelmeci Kórház és Rendelőintézet megmentésért szeptember elején indított petíció kapcsán a bizottság tagjaival, illetve a Bodrogköz és Ung-vidék polgármestereivel. Ez utóbbiak a Nagymihályi járás fekete besorolása miatt nem jelenhettek meg, így csak a bodrogköziek voltak jelen. Boris Kollár, az eddig meglátogatott kórházakban szerzett benyomásait összegezve elmondta,
mindenhol azt tapasztalta, hogy valamit meg akarnak szüntetni, ahelyett, hogy valamit átalakítva esetleg nyernének, fejlesztenének. Mindenhol a rendszer destabilizációjának veszélyével szembesült.
Ismeretes, hogy szinte minden kórházunkban hiány van orvosokból, ápolókból. Figyelmeztetett a törvény elnapolásából adódó 2 éves vákuum-időszak veszélyére, ami sok egészségügyi dolgozó esetében a bizonytalanság helyett az esetleges külföldre távozást jelentheti a gyakorlatban. Házelnökként ez ellen a felelőtlen hozzáállás ellen harcol. Emlékeztetett, hogy a kormányprogramban a régiók védelmét és fejlődését ígérték, azt, hogy az elnéptelenedés ellen harcolni fognak éppúgy, mint ahogy ígérték a szürkeállomány nagyvárosba, illetve külföldre távozásának megakadályozását is. Véleménye szerint, ha a legnagyobb munkáltatójától próbálnak épp megfosztani egy régiót, vagy ha elveszik a járásbíróságát, erdőhivatalát, ígéreteiknek épp az ellenkezőjét csinálják. Nem szeretné ezt a választási ciklusát azzal zárni, hogy szégyellnie kelljen az emberek szemébe nézni.
Megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a regionális kórházak megmentéséért, így a királyhelmeciért is. Bízik benne, hogy Gyimesi György (OľaNO) képviselő még meggyőzi néhány párttársát, és a parlamentbe eljuttatott bodrogközi és ung-vidéki petíciós szavazatokkal reményei szerint sikerül elérni a célt, miszerint a reformtervezetet jelenlegi formájában a második olvasatban kedden nem fogja a többség megszavazni. Bízik benne, hogy sikerül elérni a reform értelmes és észszerű formáját. Példaként hozta fel a közelmúltban elért sikert az erdő- és környezetvédelmi törvény kapcsán. Az eredeti, értelmetlen törvénytevezet a petíciós nyomás és a parlamenten belüli ellenállás hatására végül is észszerű megoldást nyert. A házelnök, zárszóként buzdította a polgármestereket, hogy ha nem értenek egyet bármivel is, ami a közvetlen környezetükre hatással van, a jövőben is bátran éljenek a petíció lehetőségével, ne becsüljék alá annak jelentőségét. Boris Kollár szerint:
„A politikusoknak kötelességük meghallgatni a nép szavát.“
A polgármesterek felszólalásában elsőként Tiszacsernyő polgármestere, Vozárik Márta kért szót. Megköszönte a házelnöknek, hogy ide látogatott, és nem engedi, hogy a parlament a kórháztörvényről rólunk, nélkülünk módon döntsön. Megkérte a házelnököt, tolmácsolja az illetékeseknek az elszegényedő régió polgármesterének kér(d)ését: Szerintük, a tervezett vasúti leépítések következtében munkanélkülivé vált, illetve a szegénységi küszöbön élők vajon mennyire tudnak majd egészségükkel érdemben foglalkozni, netán Kassára menni orvosi ellátásért.
Furik Csaba, Kisgéres polgármestere szintén megköszönte, hogy vette végre valaki a fáradságot a jelenlegi kormányból, és ellátogatott az ország legkeletibb végébe is, felmérni a valós helyzetet. Értékelte, hogy a házelnök nem támogatja az egészségügyi törvénytervezet jelen formáját, mert szerinte sem az emberek érdekét veszi figyelembe. „Az egészségügy az a része az életünknek, amivel nem lehet viccelni” - mondta.
Véleménye szerint a pozsonyi honatyáknak is meg kellene érteniük, hogy ebben a régióban az elmúlt 30 év reformjai nem az emberek érdekében történtek. „Egyetlen kérdésünk van: mi a szándékuk velünk? Azt szeretnék, hogy túlélők legyünk, vagy a lámpaoltók szerepét szánják nekünk a törvényhozók. Szeretnénk, ha világosan látnánk e téren, mert itt helyben, tudnunk kell, hogy számolnak-e velünk vagy sem. Ideje lenne, ha a mindenkori kormány fel tudná mutatni, mi az, amit a Bodrogköz és Ung-vidék leszakadása ellen tett” – zárta Furik Csaba.
Pataky Károly, mint a petíciós bizottság elnöke és egyben Királyhelmec polgármestere elmondta, az 1793 érvényes íven összegyűjtött 17 562 aláírással teli urnákat személyesen viszi fel jövő kedd reggel a parlamentbe. Szeretné, ha minél több polgármester és petíciós bizottsági tag el tudná kísérni. A házelnök megígérte, hogy az egészségügyi törvénytervezetet megelőzően fogadja majd küldöttségüket.
