Boris Kollár és Mária Kolíková között még nem született meg a kompromisszum
A parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) szerint ha kell, folytatódnak a titkos találkozások a közjogi méltóságok és a biztonsági erők vezetői között.

Kollár szerint a találkozón fontos témák kerültek terítékre, és csak olyanokkal foglalkoztak, amelyek nem tűrnek halasztást.
A Markíza tévé Na telo című politikai vitaműsor vendégei a parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) és Ladislav Kamenický (Smer-SD) parlamenti képviselő voltak.
A parlament elnöke további információkat nem akart elárulni,
a kormányfővel, Eduard Hegerrel (OĽaNO) megegyeztek abban, hogy csak a miniszterelnök árulhat el erről bizalmasabb információkat. Kollár elmondta, szavát betartja.
Ugyanakkor hozzátette, támogatja az ellenzék javaslatát, amely vitát szeretne nyitni a parlamenten belül erről a témakörről.
Emlékeztetett arra is, hogy az alkotmányos tisztviselők rendszeresen kapnak jelentést a titkosszolgálat tevékenységéről.
– magyarázta Kollár a közös titkos találkozó fontosságát.
A Smer-SD politikusa, Ladislav Kamenický szerint az embereknek tudniuk kell az ülés részleteiről. Szerinte ezt indokolja az is, hogy
különböző elméletek jelennek meg a találkozóról.
Kamenický szerint sok a véletlen és a kétes ügy, ez pedig azt eredményezi, hogy az emberekben nagyobb lesz a bizalmatlanság.
Boris Kollár a műsorban szintén megerősítette, hogy
közte és az igazságügyi miniszter, Mária Kolíková (Za ľudí) között nem született kompromisszum a kollúziós fogság lerövidítéséről.
Elmondása szerint négy-öt hónapra kell rövidíteni a fogsági időt. Kollár a fő problémát abban látja, hogy
a szabályok túl szigorúak, és előfordul, hogy a bűnüldözési szervek nem cselekszenek időben.
Elmondása szerint, ha pontos időpont lenne nekik meghatározva, akkor cselekvésre lennének ösztönözve.
Kamenický szerint a pártja nem látja akadályát, hogy ne támogassa a kollúziós fogság lerövidítését.