BIMM: ahol az egyensúly formát ölt
A festészet, a grafika, a kerámia és a szobrászat ezúttal sem maradt egymástól szigorúan elkülönülő világ. A régióban ritkaságnak számító alkotóműhely különlegessége éppen az, hogy ennyi művészeti ág dolgozik egymás mellett, egymásra is hatva: egy-egy ötlet továbbvándorolhat egyik műhelyből a másikba, a síkból tér lehet, a papíron megszületett gondolat pedig agyagban vagy fában folytatódhat. Az idei hívószó, az egyensúly így nemcsak az elkészült alkotásokban, hanem magában az alkotói folyamatban is számtalan formát öltött.
Húsz évvel ezelőtt indult útjára a Bodrogközi Művészeti Műhely, így az idei BIMM már jubileumi alkalom volt. Augusztus 10. és 16. között ismét a pálházi Hanyistók fogadó adott otthont a tábornak. A helyszínt a táborozók már jól ismerik: elegendő teret kínál ahhoz, hogy mind a négy műhely megtalálja a maga helyét, és az idei száraz, forró nyárban az sem volt mellékes, hogy a résztvevőknek fedél és árnyék is jutott. Az eseményt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.
A BIMM közel két évtizede indult Simon Lívia vezetésével, a Botorkáló Tehetséggondozó Társulás ifjúsági tehetséggondozó programjaként. Az évek során olyan közeggé nőtte ki magát, ahol a szabad alkotás és a szakmai munka mellett legalább ilyen fontos lett az egymástól tanulás, a közös gondolkodás és az a kapcsolati háló, amely az egykori táborozókat sokszor évekkel később is visszahozza. Több korábbi résztvevőből időközben képzőművész, majd a műhely mentora lett.
Az idei táborban festészeti, szobrászati, kerámia- és grafikai műhely működött. A festészetet Vajo Réka képzőművész vezette. Főként akril- és temperaképek készültek, de a résztvevők más technikákkal, köztük kollázzsal is kísérleteztek. A szobrászműhelyben ezúttal a tavaly használt fém után a fáé lett a főszerep. Drabik Tamás szobrászművész vezetésével különböző faelemekből építkeztek: csiszoltak, fúrtak, faragtak és fűrészeltek, kézi és gépi eszközökkel egyaránt. A műhely Simon Lívia elmondása szerint idén is különösen népszerű volt.
A kerámiaműhelyt Éliás Ádám szobrászművész, keramikus vezette. Idén kivételesen félretették a korongot, és kézi építési technikákkal dolgoztak: felrakással, különböző elemek összeillesztésével formálták meg az alkotásokat. A nagy hőség ezen a műhelyen még külön próbára is tette a résztvevőket, hiszen az agyag a szokásosnál sokkal gyorsabban száradt, így az elkészült darabokat gyakran javítani kellett. Éliás Ádám, Dudás Bálint és Tóth-Szunyog Júlia művészi pályája egyaránt a kassai Márai Sándor Gimnáziumból indult: mindhárman Fecsó Szilárd művésztanár gondoskodó kezei alatt tették meg első lépéseiket ezen az úton.
A grafikai műhelyben Dudás Bálint vezetésével a linómetszés mellett rézkarccal is foglalkoztak. Erre a műhelyre szintén sokan jelentkeztek. A grafika és a festészet ráadásul azok közé a kevésbé „hangos” műfajok közé tartozott, amelyekkel akkor sem kellett feltétlenül felhagyni, amikor besötétedett.
– fogalmazott Simon Lívia.
Simon Lívia szerint éppen ezért különösen érdekes volt figyelni, hogyan nyúlnak a témához a táborban szép számban jelen lévő tizenévesek.
– mondta.
A BIMM már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen technikákat tanító nyári tábor legyen. Az anyaggal való munka persze továbbra is fontos: meg kell tanulni metszeni, festeni, agyagot építeni vagy fát faragni. De közben arra is van idő, ami év közben ritkán adatik meg: napokon át egyetlen gondolattal foglalkozni, kipróbálni, elrontani, újrakezdeni, vagy éppen átvinni egy egészen más műfajba.
Éppen ez a műfajok közötti átjárhatóság az, amit Simon Lívia a BIMM egyik legizgalmasabb sajátosságának tart. A régióban tudomása szerint nincs még egy olyan bentlakásos nyári alkotóműhely, amely ilyen módon fogja össze a képzőművészet több ágát. Léteznek szobrász- vagy más szakműhelyek, ám itt a grafika, a festészet, a kerámia és a szobrászat egymás mellett és egymásra hatva működik. És időnként egészen természetes módon át is lépik egymás határait.
– mesélte Simon Lívia.
Egy kétdimenziós gondolat így háromdimenziós tárggyá válhat, majd újabb anyagban élhet tovább. És hogy mindennek hol van a vége? A határ a csillagos ég – mondta.
A műhely múltjából is újra előkerülnek időnként régi munkák. Idén például korábbi linómetszetek megmaradt dúcairól – ebben az esetben nyomólemezeiről – készítettek új nyomatokat textilre. Ezek a későbbi kiállítási anyag részévé válhatnak. Simon Lívia gyűjteményében sok év munkáiból maradtak alkotások, amelyek között időnként ő maga is új felfedezéseket tesz. A résztvevők ugyan műveik nagy részét hazaviszik, de ennyi év és ennyi alkotó után tekintélyes anyag gyűlt össze.
A BIMM közössége közben folyamatosan változik. Idén is érkeztek olyanok, akikkel a szervezők korábban soha nem találkoztak. Másokat barátok, ismerősök hívtak magukkal: Simon Lívia szerint a műhely egyik leghatékonyabb „reklámja” ma már a szájhagyomány. Így végül szinte senki nem lép teljesen idegenként a kapun.
A folytonosság talán még ennél is látványosabb. Azok közül, akik egykor fiatal táborozóként ültek be valamelyik műhelybe, többen ma már szakemberként térnek vissza. Ez a folyamat nem állt meg: a mostani fiatalok között is vannak olyanok, akik művészeti pályára készülnek, és néhány év múlva akár mentorként is visszakerülhetnek ugyanabba a közösségbe, ahol egykor ők kértek segítséget.
Simon Lívia különös helyzetben figyeli mindezt. Ő maga nem képzőművész, és ezt mindenféle pátosz nélkül, inkább derűsen mondja ki.
Az idei BIMM augusztus 16-án a hagyományos „kipakoló” kiállítással zárult, de a történet – ahogy minden éven – most is folytatódik. A tervek szerint a műhely különböző évfolyamainak válogatott alkotásaiból ismét gyűjteményes kiállítás készülhet, amely nem egyetlen nyár munkáját mutatja majd meg, hanem azt a csaknem két évtizedes utat is, amelyen alkotók, mentorok – és velük együtt maga a műhely – végigmentek.
