2020. szeptember 2., 14:06

Beneši dilemmák

Évek óta megosztja a felvidéki magyarságot a Beneš-dekrétumok ügyének kezelése. Akad, aki megoldásokat, jogi lépéseket szeretne, vannak, akik nézete szerint már „elévült” a dolog.

A szitáló lélektani ködben mosogatta ki lassú csendeséggel a kérdést a közgondolkodásból a többségi nemzetpolitika alig érzékelhető lelki nyomásgyakorlása, melynek szerves része volt a 2007-es, a Beneš-dekrétumok „sérthetetlenségét” megerősítő Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának határozata.

Ez akár egy üzenetként is felfogható a magyaroknak (a németek már elkoptak), hogy bizony ne is gondoljanak közösségi jogokra, mert hát „bűnös egy nemzet vagytok ti, vigyétek a keresztetek és legyetek szépen csendben”.

Évek teltek el, amíg a közgondolkodásba hirtelen a – rózsatövisbe kapás fájdalmas érzéseként – hasított bele a felismerés, bizony a napjainkban is történhetnek vagyonelkobzások a beneši nemzeti kollektív bűnösségi elve értelmében.

Szó sincs itt a dekrétumoknak és hatásaiknak elévülésről.

A dekrétumok ügye a vagyonjogi kérdések kapcsán merült újra fel, hiszen kiderült, földek elkobzására ad lehetőséget napjainkban is.

Semmi új a nap alatt, ezt minden polgármester tudta és tudja, hiszen számtalan tisztázatlan földüggyel találkozott, találkozik. Halkan jegyzem meg, hogy előszeretettel halásztak földszakértők – vagy telekspekulánsok – az elkobzott (vagy el nem kobzott) vagyonok feneketlen tavában. Végül is a többségi nemzetérdeket ez nem nagyon zavarta, hiszen szépen épültek az új lakóparkok, változott a nemzetiségi arány, tűntek el és jöttek létre nagy vagyonok...

De ne kalandozzak el, mert ez csupán egy mellékága az alapkérdésnek. Mert van egy alapkérdés, mely elsődleges, a legfontosabb. Az összes többi kérdés ennek folyománya.

Az alapkérdés pedig az, hogy a XXI. század bármelyik, önmagát jogállamként meghatározó országában hatályban lehet-e a kollektív bűnösség elvét taglaló elnöki dekrétum (és az azt megerősítő egykori törvény), nemzeti hovatartozás vagy származás miatt lehet büntetni valakit?

Mint kiderült: igen! Sőt, mint azt 2007-től tudjuk, az EU-t „ezek az apró etikai és jogi részletek” nem érdeklik.

Megoldást szeretnénk?

Alakítsuk ki a közösség közös politikai irányvonalát a dekrétumok megoldásában, mert vegyük már észre, hogy a közösségen belüli politikai versenyfutásból eredő „marketingtevékenység” az alapkérdést ássa alá!

A „beneši dilemmák” tehát „bennünk” keresendők, mert látszattevékenységgel nem lehet valós megoldást találni; olyat, melyet képviselni is lehet.

A kollektív bűnösség elvének és jogrendi részének elutasítása a zsidóság, cigányság deportálásnak tényével azonos szintű morális kérdése: mindegyiket alapból el kell utasítani! Veszélyes a felületes megoldások felvetése.

Olvasom, hogy vannak, aki azt javasolják: 2021. január 1-től ne lehessen a dekrétumok miatt vagyont elkobozni…

Szerintem se lehessen, csak szerintem az 1945-2020 közötti időszakban sem lehetett a magyarsága vagy németsége miatt hátrányosan megkülönböztetni valakit – valakiket. Úgy, ahogy ezt az örmények, a zsidók, a lengyelek, az ukránok, a cigányok stb. esetében is alapból el kell utasítani. Úgy, ahogy el kell utasítani a magyar családok marhavagonokba tuszkolását, a bűntelen családok gyilkolását, és mindennemű erőszakot is.

Végezetül pedig, hadd jelezzem. Amikor vagy három hónapja a szlovák sajtó (is) felhördült azon, hogy meg mertük fogalmazni a gondjaink, és ezeket a miniszterelnök kezébe adtuk, mi már akkor jeleztük, hogy

a kollektív bűnösség a mai napig az ország jogrendjének szerves része, és a múltat nem mi írtuk, „a jövő a kezünkben van” elvvel összhangban törölni kell az erre vonatkozó dekrétumot és annak mai napig ható következményeit.

Mert ez a megoldás, mely az alapkérdést hivatott megoldani, ezzel tudjuk a felvidéki magyar közösség lelkületében elérni, hogy megszűnjenek a rózsatövisek okozta fájdalmas felismerések!

A szerző MKP országos elnökségének tagja

Megosztás
Címkék