Azt javasolják, hogy időben válasszanak digitális kézbesítőt az e-számlázáshoz
A Pénzügyi Igazgatóság (FS) több mint egymillió adófizetőnek küld tájékoztatást az elektronikus számlázás (eFaktúra) bevezetéséről, és arra ösztönzi őket, hogy időben válasszanak digitális kézbesítőt. Így elegendő idejük marad a felkészülésre 2027. január 1-je előtt, amikor kötelezővé válik az elektronikus számlák fogadása valamennyi szlovákiai vállalat, állami szerv és egyéni vállalkozó számára, beleértve azokat is, akik nem áfaalanyok. Erről hétfőn tájékoztatott a Pénzügyi Igazgatóság.
„Célunk, hogy az új rendszerre való átállás a lehető leggördülékenyebben történjen. Éppen ezért folytatjuk az intenzív tájékoztatást és a szakmai támogatást, valamint segítünk a vállalkozásoknak abban, hogy időben teljesítsék az egyes lépéseket” – nyilatkozta Jozef Kiss, a Pénzügyi Igazgatóság elnöke.
A digitális kézbesítő a Pénzügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az elektronikus számlák biztonságos továbbítását biztosítja. Az adófizetőknek a tanúsítvánnyal rendelkező szolgáltatók listájáról kell kiválasztaniuk a számukra megfelelő partnert. A hatóság útmutatókat küld az elektronikus postafiókokba a kötelezettség teljesítéséhez, és azt javasolja, hogy senki ne várja meg a decemberi utolsó pillanatos ügyintézést. Csupán az elmúlt héten 10 ezer új vállalkozás aktiválta a szolgáltatást.
A digitális kézbesítő kiválasztásakor első lépésként ellenőrizni kell a könyvelési szoftver kompatibilitását, majd össze kell hasonlítani a szolgáltatók ajánlatait az info-efaktura.sk portálon. A kiválasztást ezt követően a vállalkozó vagy egy meghatalmazott személy végzi el közvetlenül a Pénzügyi Igazgatóság rendszerén keresztül, a vpds.financnasprava.sk oldalon. A folyamatot szerződéskötéssel, a rendszer működésének tesztelésével, valamint a könyvelővel közösen kialakított jogosultságok beállításával kell lezárni.
A részletes eljárásról, az útmutatókról és a gyakran felmerülő kérdésekről a Pénzügyi Igazgatóság honlapjának eFaktúra rovatában, illetve a hatóság telefonos ügyfélszolgálatán lehet tájékozódni. A szervezet emellett november 10-én ingyenes szakmai konferenciát rendez a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában, ahol az előzetesen regisztrált résztvevők közvetlenül a szakértőkkel konzultálhatják meg a részleteket.