2021. december 19., 09:28

Az új cseh külügyér először Szlovákiába látogat

Jan Lipavský, a pénteken kinevezett új cseh kormány külügyminisztere első hivatalos látogatása Szlovákiába vezet.

Megtalálta a zsák a foltját
Ivan Korčok szlovák és Jan Lipavský cseh külügyminiszter
Fotó: Tasr/twitter

Mint arról a szlovák külügyi tárca a sajtót tájékoztatta, a frissen beiktatott Lipavský már hétfőn tiszteletét teszi szlovák kollégájánál, Ivan Korčoknál, akivel a két ország együttműködésének időszerű kérdéseit és a regionális kapcsolatok alakulását vitatják meg.

Az új cseh külügyér, akit a Kalózpárt jelölt ebbe a tisztségbe, heteken át a cseh sajtó célkeresztjében állt, miután a cseh köztársasági elnök kifogásolta a személyét, sőt, az államfői iroda négypontos közleményt adott ki, amelyben indokolták, hogy Zemannak mi nem tetszik Lipavskýval kapcsolatban. Ezek egyike a jelölt hozzáállása volt a visegrádi együttműködéshez, amely állítólag ellentétes a Fiala vezette kormány programjában foglaltakkal. Végül Zeman mégis kinevezte az eredetileg javasolt összetételű kabinetet, elkerülve ezzel a további belpolitikai huzavonát és egy esetleges jogi hercehurcát az államfői jogkörökről.

A szlovák külügyminisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint a két miniszter megbeszélésének középpontjában a nemzetközi biztonság kérdése és az ukrajnai helyzet áll, de szó lesz a lengyel-belarusz határon, illetve a balkáni migrációs útvonalon uralkodó állapotok rendezésének lehetőségéről is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.