2026. június 5., 15:15

Az erőmű nem fizet – a környékbeli településeknek már fogy a türelme

Péntek délelőtt a somorjai városházán aláírásra került az az egyesületi szerződés, amely szervezett formát biztosít kilenc, a bősi vízerőmű közvetlen közelében elterülő település önkormányzatának, hogy mostantól egységesen is felléphessenek közös érdekeik védelmében.

bősi erőmű
A településvezetők aláírják a társulási szerződést
Fotó: Somorja - Városi Hivatal

Ez ebben az esetben elsősorban a bősi vízerőmű működése jelentette különleges helyzet elismertetését jelenti, illetve azt is, hogy belátható időn belül ezek a települések számottevő ellentételezést kapjanak azért a több ezer hektár földjükért, amelyre a vízerőmű egész rendszere települt. A vízerőmű ugyanis mindezidáig nem fizet a használatba vett óriási, mintegy tíz ezer hektárnyi területért, és „ajándékokkal” szeretné letudni a tényleges és rendszeres kifizetéseket.

A Társulás nevében a portálunknak nyilatkozó Orosz Csaba, Somorja első embere elmondta, fő céljuk azt elérni, hogy egy törvénymódosítás eredményeképpen a bősi erőmű ugyanolyan státust kapjon, mint apátszentmihályi (Jaslovké Bohunice) erőmű térsége.

bősi erőmű
Miklós Ferenc (Szap), Álló Donát (Vajka), Bóna Zsuzsanna (Csallóköznádasd), Orosz Csaba (Somorja), Fenes Iván (Bős), László Zoltán (Nagyszarva), Bodó István (Felbár), Mészáros Árpád alpolgármester (Bős)
Fotó:  Somorja - Városi Hivatal

A kilenc település, Bős, Somorja, Vajka, Nagyszarva, Felbár, Csallóköznádasd, Szap, Bodak és Baka közül az első hét ma aláírta a társulási szerződést, Baka és Bodak pedig várhatóan pár napon belül csatlakozik az egyesüléshez.

Az érdekvédelmi társulás szükségességének hátteréről és céljaikról a Magyar7 június 10-én megjelenő számában olvashatnak részletesebben.

Megosztás
Címkék