Az alsóhatári polgármester fiát hallgatják ma ki

Frissítve: 11:51
2020. július 30., 10:42
ma7 | TASR

A hat gyilkosságal és egyéb bűncselekmények elkövetésével vádolt D. Ferenc, Alsóhatár (Dolný Chotár) polgármesterének ügyében a fia, ifjabb D. Ferenc tesz vallomást csütörtökön a Speciális Büntetőbíróság előtt. Apjához hasonlóan ő is tagadja a bűnösségét.

ifjabb D. Ferenc
Fotó: TASR

„Tagadom az ellenem felhozott vádakat" - mondta ifj. D. Ferenc, akit három gyilkosság elkövetésével és csalással vádolnak.

Ifj. D. Ferenc előtt egy titkos tanút hallgat meg a bíróság.

Értesülések szerint egy galántai üzletemberről van szó, aki az egyik áldozathoz köthető.

Vallomásában ifj. D. Ferenc a nyomozó állítólagos elfogultságára hívta fel a figyelmet.

Azt mondta, 2013-ban vagy 2014-ben felkereste a nyomozó, hogy működjön együtt vele egy másik bűncselekmény kivizsgálása során.

A vádlottnak azonban nem voltak információi az ügyről, ami szerinte valószínűleg nem tetszett a nyomozónak.

Azt mondta nekem, addig nem megy nyugdíjba, amíg börtönbe nem kerülök 

- mondta a vádlott.

Azt a férfit, akiről információkat akartak a rendőrök, bizonyíték hiányában később szabadlábra helyezték.

A Sátor-banda gyilkosságainak ügyében D. Ferenc, Alsóhatár polgármestere, a fia, ifjabb D. Ferenc, Sz. Roland és A. László áll a vádlottak padján. A vád szerint összesen hat gyilkosságért – köztük egy gyilkosság előkészítéséért - csalásért, bűnszervezet támogatásáért és droggal kapcsolatos bűncselekmény elkövetéért kell felelniük.