2021. november 11., 15:16

Az államfő politikai játszmának nevezte a népszavazás körül kialakult helyzetet

Szlovákiában politikai játszma zajlik a népszavazás körül.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR
Azonban rendkívül felelőtlen feltüzelni az embereket és indulatokat kelteni azért, hogy támadhassák az elnöki hivatalt

– így vélekedik az ellenzéki pártok tevékenységéről Zuzana Čaputová államfő, aki az Expres rádió politikai műsorának vendége volt.

Az államfő abban is kételkedik, hogy

az ellenzék valódi célja a népszavazás megrendezése lenne.

Ha tényleg erre törekedne, akkor alkotmányjogászokkal egyeztetne, és úgy fogalmazná meg a kérdéseket, hogy azokról népszavazást lehessen tartani.

Ehelyett kitalációkkal és hazugságokkal támadnak, ami már tényleg nagyon zavar

- jegyezte meg.

Čaputová leszögezte,

azt semmiképpen sem lehet a népszavazás meghiúsításaként feltüntetni, hogy az Alkotmánybírósággal ellenőrizteti a kérdéseket, és valaki tudatosan hazudozik a népszavazás kapcsán.

Az államfő szerint a kormány is felelős a mostani járványhelyzetért. Szlovákia lemaradt a hatékony intézkedések elfogadásában, a szabályok érvényesítésében és betartatásában, de legalább már a szabályokkal kapcsolatos tájékoztatás javult.

Čaputová az „elakadt” reformokról is beszélt, ez szerinte is óriási probléma, mert a reformok végrehajtása az uniós támogatások lehívásának feltétele.

Szerinte a kormány legitim, jó emberek alkotják, de leterhelik a belső konfliktusok, ezért nem tudta eddig elfogadni a reformokat. Megjegyezte, hogy

a reformok ügyében is tanácskozik az egyes miniszterekkel.

A 363-as paragrafus módosításával kapcsolatban azt mondta, az egész ügyészség reformra szorul.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.