2021. március 12., 18:05

Az államfő megvétózta az autópálya-matricákról szóló törvényt

Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke megvétózta az autópálya-matricákról szóló törvényt - tájékoztatott erről pénteken Martin Strižinec szóvivője. Az elnök visszaadja a törvénymódosítást a parlamentnek, mert nem felelt meg a rövidített jogalkotási eljárás feltételeinek.

matrica-ellenorzes.jpg
Fotó: TASR

Az elnök megvétózta a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az autópályadíj be nem fizetése esetén a bírság kiszabásának határideje 60 napról két évre hisszabbítsák.

Az államfő gondoskodik a jogi eljárás betartásáról, ezért nem írta alá a törvényt, amely nem felelt meg a rövidített jogalkotási eljárás feltételeinek

- magyarázta Strižinec.

A törvény megszabja a rövidített jogalkotási eljárás rendkívüli körülményeinek fennállását, amelyek nem a szokásos események során, tehát hirtelen, váratlanul következtek be, és amire nem lehetett előre felkészülni.

Az elnök szerint ez a kritérium nem teljesült, mert az indítványozó nyilvános nyilatkozatai szerint, már tavaly augusztusban bejelentették a törvény módosításának szükségességét

 - mondta a szóvivő, hozzátéve, így a körülmények nem voltak hirtelenek vagy váratlanok.

Az indokolás szerint a módosításnak hozzá kellene járulnia, hogy hatékonyabban lehessen a jogi kötelezettségének eleget nem tevő járműüzemeltetőket szankcionálni

A változásnak kapcsolódnia kellene a COVID-19 terjedésének megakadályozásához kapcsolt üzleti környezet javítását célzó ("kilečko") szabályozáshoz.

A Közlekedési Minisztérium szerint ez a szabályozás jelentősen csökkentette annak lehetőségét, hogy az autópályadíj bliccelőit hatékonyan büntessék, mivel a bírságot jelenleg a jogsértéstől számított 60 napon belül lehet kiszabni. A Közlekedési Minisztérium a hatásvizsgálatában megjegyezte, hogy ez a gyakorlatban szinte végrehajthatatlan, ha betartják a közigazgatási eljárásról szóló törvény ide vonatkozó eljárási rendelkezéseit.

Megosztás
Címkék