2021. szeptember 15., 19:52

Arraiolos-csoport - Áder közös uniós fellépést sürgetett a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelése ügyében

Áder János közös uniós fellépést sürgetett a migráció, a klímaválság és az államadósság kezelése ügyben az Arraiolos-csoport római tanácskozásán szerdán.

Áder János
Fotó: MTI

A magyar államfő a grémium 16. találkozóját követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:

van tere, helye és indoka, hogy a migráció ügyében nemzetközi együttműködés jöjjön létre.

Mint mondta,

az uniónak az embercsempészekkel és a terroristákkal szembeni fellépést fokoznia kell, ahogy a humanitárius övezetek újjáépítésére fordítandó forrásokat is szükséges bővítenie.

Az államadóság kezelésével összefüggésben elmondta, hogy

már a koronavírus-járvány előtt is több ország gondokkal küzdött ezen a téren, a Covid azonban még csak mélyítette a válságot, amelynek kezelésére szerinte sürgős közös cselekvésre van szükség. Ennek hiányában, az uniós közös célokat, projekteket nagyon nehéz lesz elérni, megvalósítani.

A klímahelyzettel kapcsolatban azt szögezte le, hogy

ma a világ távolabb van a párizsi klímacélok elérésétől mint hat évvel ezelőtt volt, amikor Párizsban ezeket a célokat megfogalmazták.

Felhívta a figyelmet:

Magyarország az EU-ban elsőként törvényben vállalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, sőt" a kormány intézkedései nyomán már 2030-ra szén-dioxid-mentes lesz a magyarországi áramtermelés 90 százaléka.

A magyar államfő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a tanácskozáson, amelyen az unió stratégiai autonómiájáról is tárgyaltak Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítójának szavait is a jelen lévők figyelmébe ajánlotta, amely szerint az integráció lényege nem a sikeres nemzeti törekvések letörése, hanem sokkal inkább ezek felkarolása.

Áder János szerint ha az Európai Unió jövőjéről beszélünk tisztázni kell, hogy "megszívleljük-e az alapítók intelmeit", betartjuk-e az alapszerződést, vagy teret engedünk a lopakodó jogalkotásnak, ellenállunk-e a kettős mércével, illetve, az EU elbürokratizálódásával szemben.

A magyar államfő Frank-Walter Steinmeier német elnöknek az Arraiolos-csoport athéni tanácskozásán elhangzott gondolatával mélyen egyetértve azt mondta:

az Európai Unió ahhoz kell, hogy a tagállamok jól el tudják végezni azt a munkát, amelyet egyedül nem tudnának.
Az Arraiolos-csoportot 2003-ban hívta életre Jorge Sampaio portugál elnök azoknak az európai államfőknek a részvételével, akik parlamentáris köztársaságok elnökei. A csoport arról a portugáliai kisvárosról kapta nevét, ahol az első találkozót tartották. A közvetlen végrehajtó hatalmat nem gyakorló államfők rendszeres találkozóinak célja az európai együttműködéshez kötődő témák megvitatása. A koronavírus-járvány miatt tavaly nem rendezték meg a találkozót. Az idei csúcson 14 ország államfője vett részt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.