2022. május 30., 07:55

Amikor a szlovák politika azt sem tudja, fiú-e vagy lány

A címben foglalt állítás ezúttal nem Igor Matovič és Richard Sulík körtáncára utal, mint amikor letűnt időkben a leányok órák hosszat karikáztak énekszóra, mialatt a legények sportszerű játékokkal szórakoztak. Ezek a sorok Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter dobbantósáról szólnak, ami tudvalevőleg a népi mozgáskultúrában a dinamikus érintést jelenti testsúlyáthelyezéssel.

lengvarsky matovic
Fotó: TASR

Történt ugyanis, hogy az egészségügyi tárca áprilisban kiadott egy irányelvet, amely átírta a nemváltás folyamatára vonatkozó szabályokat. A korábbi jogszabály, amelyet még a nyolcvanas években alkottak meg, a minisztérium érvelése szerint már nem felelt meg a jelenlegi tudományos ismereteknek, ezért mindenképpen szükség volt a frissítésre.

Nemváltó műtét helyett hormonkezelés
Az április előtt érvényes szabályozás értelmében, ha a transznemű emberek Szlovákiában a nemük megváltoztatását kérvényezték a hivatalos okmányaikban, előbb egy műtéti beavatkozáson kellett átesniük. Az új irányelv alapján a nemváltással kapcsolatos orvosi szakvéleményt egy pszichológusnak vagy egy szexológusnak kell kiállítania.

A tárca elképzelései szerint a szakvélemény kiállítását egyéves hormonkezelés előzné meg, illetve ugyanennyi ideig kell a másik nemi szerepben élnie a kérvényezőknek. Azok esetében, akik egészségi okokból nem részesülhetnek hormonkezelésben, ez a feltétel nem szükséges. A nemváltás előtt továbbá alá kell írni egy dokumentumot, amelyben a kérvényező elfogadja, hogy a döntése végleges, vagyis a folyamat visszafordíthatatlan érvényű.

Fércelés szakértőkkel

A Vladimír Lengvarský kézjegyét viselő irányelv olyannyira mozgásba hozta a szlovák politikát, hogy a kibontakozó össztáncban az összefogódzás általános (egyszerű kézfogás, derék mögötti keresztezés, vállfogás) és ritkább módjai (karolás) a balkáni kapcsolatokról tanúskodó fogásfajtákkal (előkeresztezés, előre-hátra karlengetés) egészültek ki.

Lengvarskýt a bírálói alaposan megforgatták, a világnézeti kritikákon túl a katonaorvosból lett tárcavezető politikai rutintalanságát is leleplezve. Az OĽaNO által jelölt miniszter ugyanis annak dacára, hogy tudhatta, mennyire kényes témáról van szó, az irányelv aláírása előtt egyszerűen kikerülte az egyeztetést a kormánypárti képviselőkkel, vagy akár a kabinet tagjaival.

Az általa felkért szakértők pedig, az utólagos magyarázkodás dacára, a fércelés mestereinek bizonyultak, amely tudvalevően olyan leánykörtánc, amely két – lassú és friss – részből áll. Az irányelv ugyanis nem köti egyértelműen korhatárhoz a nemváltás lehetőségét. Vagyis – ahogy arra a legnagyobb szlovák kormánypárt magyar nemzetiségű képviselője, Gyimesi György is felhívta a figyelmet, elvileg akár 15-16 éves gyermek is nemet válthat.

A progresszívok és a kultúrharc

Az irányelv kapcsán kirobbant vitából, amely feltűnően emlékeztetett a Zemplén északi vidékein elterjedt többszólamú és felelgető énekre, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek elnöke és a szaktárca korábbi vezetője mellett a progresszív ellenoldal is kivette a részét. Az OĽaNO frakciójában helyet foglaló, a kultúretikai kérdésekben hangsúlyos konzervatív véleményt felvállaló Anna Záborská világnézeti alapon bírálta az egészségügyi tárca által bevezetett irányelvet.

Záborská leszögezte, ha egy férfi vagy nő másodlagos nemi jegyei elkezdenek hasonlítani az ellenkező nem jegyeire, az genetikai vagy biológiai szempontból semmiféle változtatást nem jelent. A nemváltást így a másodlagos nemi jellemzők sebészi úton történő megváltoztatásához kell kötni. Ennek érdekében a képviselő, ha szükséges, kész törvényjavaslatot is benyújtani a parlament elé.

Záborská megszólalása ezúttal sem maradt visszhangtalan. A Progresszív Szlovákia elnök titánja, Michal Šimečka arra a meggyőződésre jutott, hogy nem az egészségügyi tárca irányelve, hanem Záborská arra adott reakciója szítja a kultúrharcot.

Šimečka keresetlen véleménye jól illusztrálja a balliberális véleményformálók vitaképtelenségét, hiszen ha egy nekik tetsző módosítást világnézeti kritika ér, az szerintük máris a kultúrharc felszításával azonos.

Csak a kisördög kérdezi e sorok írójával, vajon fordított esetben, vagyis egy konzervatívoknak tetsző módosítás esetén magukkal szemben is hasonló visszafogottságot követelnének meg?

Apázás és anyázás tánclépésre

Miközben a Lengvarský által jegyzett irányelv a világnézeti ellenérveket félretéve kidolgozatlansága miatt is ezer sebből vérzik, a vita hamar más irányba, személyes síkra terelődött.

Igor Matovič számára Lengvarský személye kinevezése óta vörös posztó, hiszen a volt kormányfő a bukásához vezető koalíciós válság idején körömszakadtáig ragaszkodott az ellentmondásos járványkezelés miatt ellehetetlenülő Marek Krajčíhoz.

Matovič egy televíziós vitaműsorban két apázás és anyázás szünetében kíméletlen őszinteséggel szembesítette a nézőket azzal a ténnyel, hogy Lengvarský helyett valószínűleg nem lehetne ismét kinevezni Marek Krajčí volt egészségügyi minisztert, ugyanis a kormánypártok ebben nem tudnának megegyezni. Pedig – így Matovič, Lengvarský, mivel elszabotálja az egészségügyi reformot, már régen megérett a visszahívásra, s ezt a nem ritkán mellébeszélő pénzügyminiszter nem is volt rest Eduard Heger kormányfő tudomására hozni.

Lengvarský egyelőre állva maradt

Lengvarskýt Matovičnak mindeddig nem sikerült megfúrnia, köszönhetően annak, hogy Heger kiállt az egészségügyi tárca jelenlegi birtokosa mellett.

A miniszter a székét a súlyos bírálatok ellenére vélhetően annak köszönheti, hogy a kormányfő számára a most zajló egészségügyi reform prioritást jelent, és a tárca élén időközben végrehajtott személycsere politikai kockázatokkal járna.

Egyelőre a nemváltást megkönnyítő szabályozás is érvényben maradt a magát a konzervatív értékek megjelenítőjének mondó OĽaNO legnagyobb dicsőségére, noha Lengvarský tett egy homályos ígéretet arra, hogy megfontolja a frakcióban megfogalmazódó javaslatokat, és a szakértőkkel konzultálva beépítik az átalakításra kerülő irányelvbe.

Történt mindez május elején, azóta azonban új frontok nyíltak a szlovák politikában. Matovič figyelme Lengvarskýról ismét Sulíkra fordult: a magyarozás, hazaárulózás, oligarcházás háromszögéből már láthatatlan az egyéves hormonkezelést követő nemváltás. A régi Rómában úgy mondták, cirkuszt és kenyeret a népnek. Felismerték azt is, ha kevés a kenyér, több cirkuszra van szükség. Igaz, a végén Rómában már azt sem tudták, ki a fiú és ki a lány.

Megjelent a Magyar7 2022/21. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.