2026. június 2., 15:48

Akarunk-e még magyar érdekképviseletet vagy sem? - Gubík László a párt irányvonaláról

Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán írt pártja terveiről. Hangsúlyozta: a Magyar Szövetség nem akar más párt listáján indulni.

Gubík László
Fotó: ma7

"Számtalanszor elmondtam már, de ha kell, újból és újból megerősítem, hogy a Magyar Szövetség nem kíván sem a PS, sem más párt listáján indulni" – fogalmazott a pártelnök.

Gubík László kiemelte, hogy 13 pont bemutatásakor azt ígérték, az ügyek mentén fognak tárgyalni, és a programjukhoz fognak keresni együttműködő feleket. 

Robert Ficóval kapcsolatban megjegyezte:

A kormányfő bizonyíthatta volna egy jogállási törvénnyel, gazdasági intézkedésekkel vagy bármilyen más apróbb gesztussal, hogy fontos számára az itt élő magyarság és a déli régiók, ehelyett - tiltakozásunk ellenére - képletesen közénk lövetett egy lex Benessel."

Majd hozzátette: "Nincs politikai szereplő, aki ezt ne tapasztalta volna meg a saját bőrén, kérdezzék csak meg Andrej Dankot, Bugár Bélát vagy épp Matúš Šutaj Eštokot. A Gašpar-féle bűnszövetkezeti működés az anyahajót érintetlenül hagyja, mert ez működésének a lényege, de a naszád többi hajóját olyan örvénybe sodorja, amelyből csak a tenger fenekére vezet az út. Nem vitorlázhatjuk magunkat bele ilyesmibe!"

A magyarországi, választások utáni helyzettel kapcsolatban elmondta:

A kiszámítható Orbán-Fico szövetségből csak remélt, de az égvilágon semmit nem profitált kulcsfontosságú kérdésekben a felvidéki magyarság. Egy sokkal kiszámíthatatlanabb és bizonytalanabb Magyar-Fico kapcsolat kapujában jó lenne levonni a tanulságot, önálló utat járni, és nem várni, hogy valaki kikaparja nekünk és helyettünk a mi gesztenyénket. 

Tudom, sokaknak fáj idehaza is a vereség, az én kötődésem is nyilvánvaló a 2010 utáni nemzetpolitikához, de az élet megy tovább, nekünk pedig nem dolgunk Orbán Viktor harcát Orbán Viktor nélkül is megvívni. Maradjunk a józan ész talaján, bíráljuk Brüsszel túlkapásait, ahogy Moszkva és Washington hatalmi játszmáit is, ne legyen kérdés az Isten-Haza-Család szentháromság, de ettől még nem vagyunk és nem is lehetünk sem a Smer, sem a Republika szövetségesei, sem az ellenzék csicskásai, ugyanakkor az európai együttműködés megkérdőjelezői sem. Ez a tágabb kulturális hazánk, itt kell berendezkednünk, és ebből kihozni közösségünknek és szülőföldünknek a maximumot."

A párt elnöke hangsúlyozta, hogy el kell engedni az önsorsrontó szuverenista és globalista lózungokat. 

Soha nem értettem, hogy a határon túli magyaroknak miért kéne tapsolniuk, ha az állampolgárságuk szerinti államaik szuverenista nemzetállamépítő politikát folytatnak. Benes és Ceasescu is azt folytattak, de jó is volt az nekünk! Nem akarunk felolvadni semmilyen globalista masszában, de azért a ló túloldalára se essünk már át. Egy érdek van, a magyar érdek! Minden más szirénhang életveszélyes, érkezzen akár jobbról, akár balról".
A Magyar Szövetségről szólva kifejtette: az "messze nem tökéletes, a korszakváltás aránytalan sebek nélküli véghezvitele pedig messze nem egyszerű, pláne nem gyors folyamat. Minden apró belső vagy külső rezdülésre bomlasztók vagy rosszakarók tucatjai ugranak, hogy azt dezinformálásra, zavarkeltésre, hangulatrombolásra használják pusztán azért, hogy igazságot vegyenek múltbeli sérelmeiken, leszámoljanak helyi ellenfeleikkel, esetleg teljesítsék megbízóik feladatát, vagy simán csak megsemmisítsék a felvidéki magyar politikum létjogosultságát. Ültessük őket kispadra!"

Gubík László a felszólalásra és az üzenetek hangsúlyozására is felhívta a figyelmet. 

"Billentyűzetet, tollat és mikrofont kell ragadnia mindenkinek, mert a kellemes komfortzóna ideje lejárt. Vagy meggyőzzük közösségünket utunk és programunk helyességéről, és merjük magunkat besározni a pályán, vagy lógó orral távozhatunk az öltözőbe, és eddigi jó szokásunkhoz híven egymásra mutogatva kereshetjük a felelősöket".

Gubík szerint "minden krízis egyúttal új esély is, és a legnagyobbak erénye, hogy képesek a kanyarban előzni". Úgy véli, ha "sikerül kitárgyalni a liberálisokkal az elmúlt évek legkomolyabb jogbővítési és gazdaságélénkítő intézkedéseit, a konzervatívokkal pedig megnyugtató kultúretikai garanciákat, és mindezt egy csomagban letenni a felvidéki magyar választó asztalára, akkor azok után mindannyian vizsgázunk."

Megosztás
Címkék