2021. június 4., 18:17

Adrian Sz. még részt vett a titkos találkozón, csütörtökön érte is eljött a NAKA. Most két korábbi NAKA-vezetőt vettek őrizetbe

Adrián Sz., a belügy ellenőrzési hivatalának vezetőjén kívül két másik személy, Bernard S., a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi egységének volt igazgatója, valamint a NAKA volt tisztségviselője, Marian K. ellen is eljárás indult hivatali jogkörrel való visszaélés és korrupció miatt - közölte Dalibor Skladan, a főügyészség szóvivője.

„Az ügyben A. Sz., B. S. és M. K. ellen indult eljárás - mondta Skladan, és hozzátette, az ügy jelenlegi szakaszában nem adhat részletes tájékoztatást.

A NAKA csütörtökön (június 3.) vette őrizetbe Adrian Sz.-t, a belügy ellenőrzési hivatalának vezetőjét. Három személyt gyanúsítanak az ügyben. Készpénz és elektronikai felszerelés átvételéről van szó, legalább 20 ezer euró értékben.

Szabó nemrég szintén részt vett az ország vezető politikusainak találkozóján a Szlovák Információs Szolgálat székházában. Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter csütörtökön közölte, ha a különleges ügyész megerősíti az ügyben felmerült információkat, javaslatot tesz a kormánynak Adrián Sz. menesztésére.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.