2020. november 25., 12:47

A volt államtitkár feltehetően kipakol

Monika Jankovskát, volt igazságügyi államtitkárt, akit jelenleg Besztercebányán tartanak fogva, szerda reggel a NAKA nyitrai székhelyére szállították, ahol a Szélvész (Víchrica) akcióval kapcsolatosan tesz vallomást.

Jankovská NAKA
Monika Jankovská rendőrségi kísérettel
Fotó: TASR

Ez volt az a művelet, amelyben lecsaptak az ismert vállalkozóra és milliomosra, Zoroslav Kollárra és öt bírára.

Értesülések szerint Jankovská nagy beismerésre készül, de nemcsak a saját bűnrészességéről kíván vallomást tenni, hanem a bírák korrupciójáról is.

A Vihar akciót követően, ami miatt Jankovská március óta előzetesben van és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolják, jött a Szélvész. Ebben az esetben is újabb vádemelések történtek.

Tavasszal a rendőrség lecsapott azokra a bírákra, akik Threema alkalmazás segítségével kommunikáltak Marian Kočner hírhedt vállalkozóval vagy rá nézve kedvező döntéseket intéztek el. Az igazságszolgáltatásban kialakult korrupciós összefonódásokat az egykori bíró, Vladimír Sklenka segít kibogozni. De mások is együttműködnek a nyomozókkal.

A Szélvész elnevezésű akció során legutóbb Jarmila Urbancová, Katarína Bartalská, Otília Doláková bírákat tartóztatták le, de bevitték a Legfelsőbb Bíróság bíráját Jozef Kolcunt, illetve David Lindtnert  is.

Az utóbbi hetekben történtek alapján úgy látszik, hogy Jankovská beszélni kezdett. A speciális ügyészség hivatalában találkozót egyeztetett és kilenc órát töltött ott. A topky.sk internetes portál értesülése szerint ez alkalommal beszélt az egykori környezetvédelmi miniszterről, a Hlas-SD jelenlegi tagjáról, Peter Žigáról . Vallomását büntető feljelentés formájában tette meg, nehogy később a szőnyeg alá söpörjék.

Jankovská már hónapokkal ezelőtt szeretett volna beszélni és együttműködni a hatósággal, végül nem lett belőle semmi, miután a trencséni Fatima bár ügyében is megvádolták. Az állítólagos törvénytelen bánásmód miatt napokig éhségsztrájkot is folytatott, de ezzel mostanra felhagyott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.