2020. szeptember 24., 09:12

A szlovák külügyminisztérium szerint Lukasenka Szlovákia szemében illegitim vezetővé vált

Aljakszandr Lukasenka beiktatásával egy manipulált, illegitim választásra tettek pontot, arra, amelyre augusztusban került sor Fehéroroszországban. Szlovákia szemében tehát ő egy illegitim vezető. Ezt Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter jelentette ki a szerdai kormányülés után.

Fotó: TASR

„Lukasenka államfő ismét tanúbizonyságot tett arról, hogyan viszonyul a saját állampolgáraihoz, akik tüntetnek és szabad választásokat követelnek” – mondta Korčok, aki a tüntetők elleni erőszak leállítását követeli.

A miniszter szerint a fehérorosz elnök a szankciós lista élére ugrott. Bízik benne, hogy az Európai Unió ez ügyben nagyon gyorsan fog reagálni.

Lukasenka, aki 1994 óta van hatalmon, a hivatalos eredmények szerint a voksok 80,1 százalékát, legfőbb ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető pedig 10 százalékot szerzett az augusztusi választásokon. A választási részvétel 84,3 százalékos volt.

Az eredmények közzététele után tömegtüntetések kezdődtek Fehéroroszországban, ezek a mai napig tartanak.

Az Európai Parlament elfogadott egy fehéroroszországi helyzetről szóló határozatot, melyben deklarálja, hogy nem ismeri el a belorusz elnökválasztás eredményét és elítéli a belorusz szerveket a békés tüntetések erőszakos leverése miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.