2019. december 19., 21:03

A Smer szerint a rendőrség és az ügyészség függetlenségét bizonyítja, hogy Trnka ellen eljárás indult

A Dobroslav T. volt főügyész ellen indított büntetőeljárás is azt bizonyítja, hogy a rendőrség és az ügyészség függetlenül végzi a munkáját. Ezt Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője közölte.

Dobroslav Trnka
Fotó: TASR

Peter Pellegrini kormányfő üdvözli a rendőrség lépéseit a volt főügyész beszélgetését rögzítő hangfelvételek ügyében. „Ha törvénysértés történt, a rendőrségnek cselekednie kell” – hangsúlyozta a kormányfő a szerdai kormányülés után.

Denisa Saková belügyminiszter szerint a Dobroslav T. ellen indított büntetőeljárás azt bizonyítja, hogy a rendőrség jól végzi a munkáját, és felelősségteljesen áll hozzá a kötelességeihez.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított Dobroslav T. volt főügyész ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanújával. A büntetőeljárás tárgyát képező állítólagos bűntettet a gyanúsított 2007 és 2014 között követhette el. Köztisztviselőként nem teljesítette a Büntető törvénykönyvből következő kötelességét, és miután M. K.-tól átvette a Szlovák Információs Szolgálat Gorilla fedőnevű hírszerző akciója során készült hangfelvételt, amely alapján több bűncselekmény gyanúja is felmerült, azt elrejtette, és nem adta át a bűnüldöző szerveknek. A rendőrség szerint Dobroslav T. azért járt el így, hogy anyagi javakat biztosítson a maga és Marian K. számára.

A Gorilla-hangfelvétellel való üzletelésre utal az a Denník N által októberben közölt állítólagos beszélgetés, amely Dobroslav T. és Marian K. között zajlott le.

A beszélgetésből az derül ki, hogy Marian K. mérges a volt főügyészre, mert a Gorilla-felvétellel megpróbálta megzsarolni Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosát. Ő ugyanakkor elhatárolódott az ügytől, és tagadta, hogy bármi köze lenne azokhoz a „vélt tevékenységekhez”, amelyekkel a beszélgetés alapján összefüggésbe akarják őt hozni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.