A régi idők tanúja és krónikása volt - Csikmák Imre halálára

2021. június 4., 13:06
Lacza Tihamér

Csikmák Imre az egyik legfáradhatatlanabb magyar újságíró volt a Felvidéken. Ha őt magát személyesen talán nem is, a nevét bizonyára mindenki ismerte, hiszen riportjait, tudósításait, hangulatos beszámolóit olvashatták a különböző hetilapokban és hangja időnként a Pátria Rádióban is hallható volt.

Csikmák krónikás
Fotó: Görföl Jenő
Csikmák Imre (1933-2021)

Fura fintora a sorsnak, hogy az annyit átkozott szocializmus idején még számos magyar hetilap és folyóirat megjelent és kínált publikálási lehetőséget sok tucat hivatásos újságírónak, de vidéki tudósítónak és alkalmi tollforgatónak is.

Csikmák Imre annak a nemzedéknek volt az egyik képviselője, amelynek a kamaszkorát a II. világháború tragédiákkal teli időszaka, majd a felvidéki magyarok háború utáni pokoljárása alapvető módon meghatározta.

Bősön született 1933. november 7-én, de már 21 éves volt, amikor 1954-ben Dunaszerdahelyen leérettségizett. Ezt követően a Szlovák Pedagógiai Főiskola magyar-szlovák szakán tanult és itt 1959-ben fejezte be a tanulmányait, majd két évre rá, 1961-ben államvizsgázott a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszékén. Diákként egyik alapítója lett az Ifjú Sziveknek, majd 1959–1961 között a Csemadok Központi Bizottságának munkatársa volt. 1962-ben kinevezték a Kis Építő című gyermeklap főszerkesztőjének, majd 1974-től az Új Ifjúság szerkesztője lett. 1983-tól 1990-ig a hetilap főszerkesztője volt.

Nemcsak újságíró volt, hanem ízig-vérig szervező ember is. Az 1960-as években ő volt az, aki életre hívta a Szlovákiai Újságírók Szövetségének magyar tagozatát és több mint 130 felvidéki magyar tollforgatót sikerült mozgósítania. Mivel sokan közülük csak ösztönösen művelték az újságírást, szívós igyekezettel kiharcolta, hogy magyarországi szakemberek bevonásával egy hároméves tanfolyam keretében képezzék az érdeklődőket, és megtanítsák őket az újságírói és a szerkesztőségi munka minden fontos ismeretére. 1969-ben 21-en szereztek oklevelet és lettek az Új Szó, illetve néhány hetilapunk riporterei.

A husáki konszolidáció idején, amikor a legfelső pártvezetés kimondatlanul a szlovákiai magyar lapok példányszámának a befagyasztásán és bizonyos szerkesztőségek összevonásán, illetve megszüntetésén ügyködött, aligha volt elképzelhető, hogy ez a szakmai felkészítés folyamatos legyen, így jó néhány leendő magyar újságíró a szlovák nyelven zajló egyetemi újságíróképzést volt kénytelen választani. Az újságírószervezet magyar részlege sem tudott olyan intenzitással dolgozni, mint az 1960-as években, de Csikmák Imre főszerkesztőként azért megtalálta a módját, hogyan tudna segíteni új tehetségek felkutatásában és támogatásában. Emlékszem, valamikor 1985 táján Bátorkeszin megszervezte azoknak a fiatal költő- és írópalántáknak az összejövetelét, akik első zsengéiket az Új Ifjúság szerkesztőségébe küldték.

1990-ben, a rendszerváltás hektikus időszakában elkönyvelték a régi rendszer emberének és ezért önként távozott főszerkesztői tisztségéből. Senki sem köszönte meg a fáradozásait, senki nem emlegette azokat az eredményeket, amelyeket a közösségért végzett munkájával elért. Ekkor Amerikába ment, ahol kétkezi munkával igyekezett pénzt keresni, közben az ottani magyar lapokba írt cikkeket. Ez a kétéves kitérő bizonyára érdekes tapasztalatokat jelentett számára, de vágyott vissza a szülőföldjére, és ha már újságíróként nem dolgozhatott, lapterjesztőként igyekezett hasznossá tenni magát. Először a Csemadok rövid életű Hont Kiadójának alkalmazottjaként a Tábortűz és az A Hét ügyeit intézte, majd a Szabad Újságot is segítette, hogy végül „médiamenedzserként” az Új Szó és a Vasárnap terjesztésében közreműködjön. Közben a felvidéki magyar lapok bekötött példányait tanulmányozta, adatokat gyűjtött ahhoz a könyvéhez, amely a háború utáni felvidéki magyar újságírás egyfajta szabálytalan története lett. Ebben sok olyan adatot és tényt is megtalál az olvasó, amelyeket Csikmák Imre bányászott elő, de közreadta azokat a sajtónkkal kapcsolatos dokumentumokat is, amelyek létrejöttében neki is meghatározó szerepe volt.

Csikmák sajtótörténet
Csikmák Imre: Erről, arról, azokról
Tervezte egy olyan kötet összeállítását is, amelyben legemlékezetesebb riportjai, interjúi szerepeltek volna.

Korábban, még az 1960-as és az 1970-es években közreadott néhány dokumentumgyűjteményt, amelyekben az Ifjú Szivek, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara első tíz, majd húsz évének történéseit foglalta össze. Szívesen elvállalta ezt a feladatot, hiszen nemcsak krónikása, hanem tanúja, sőt aktív résztvevője is volt ezeknek az eseményeknek. Sok mindent papírra vetett, de még több maradt megíratlanul, és most már nem is olvashatjuk el. Akik ismertük, emlékeinkben őrizzük örökké mosolygós arcát és jellegzetes hangját, amely összetéveszthetetlen volt. Nyugodj békében kedves Imre.

Kövesse facebook oldalunkat is!