2021. április 16., 17:01

A lockdownt már áthúzhatjuk! A vihar elült, előbb találkozunk a jetivel, mint fertőző emberrel, véli az elemző

Szlovákiában hétfőtől (április 19.) egy fokkal könnyebben lélegezhetünk, enyhül a járvány miatt bevezetett szigor. Nyitnak a boltok és szolgáltatások, elmehetünk állatkertbe vagy éppen könyvtárba. Az országon átrobogott a vírus, átfertőződtünk, a harmadik hullám karácsony után ért el bennünket. Ivan Bošňák elemző szerint, aki a topky.sk-nak adott interjút, nagyobb esélyünk van arra, hogy a jetivel találkozzunk, mint fertőző emberrel. A Covid-automata megváltoztatása pedig most már felesleges.

Fotó: Tasr

A hétfőtől érvénybe lépő enyhítések kapcsán az analitikus úgy nyilatkozott, nincs szó komolyabb enyhítésekről. Olyanok Nagy-Britanniában történtek, ahol a héten tesztek és maszkok nélkül engedték be az embereket a pubokba.

A kormánynak márciusban más gondjai voltak, mint a járvány, és ennek ellenére jobbak ez eredmények, mint amikor törődött vele. A megkérdezett szerint a mi epicsapatunk (pandémiabizottság) nem működik együtt az elemzőkkel, semmit se modellez le előre, kéthetes adatok alapján dönt, és a járványügyi szakemberek nem ismerik a predikció (előrejelzés, jóslat) kifejezést. És a Covid-automata sem ismeri ezt a kifejezést, véli a megkérdezett. A boltokat például szerinte hétvégén kellene kinyitni és nem hétfőn, a templomokat is vasárnap, nem pedig a következő vasárnap.

Heger úrtól józan észt várunk, és meggyőződésem, hogy ezt megérjük. Egyelőre a régi kerékvágásban haladunk. A szánkon és orrunkon reszpirátor, a szemünkön szemellenző”

– summázta véleményét.

Nemhogy hullám, hullámocska sem jött

Arra a kérdésre, hogy nem túlságosan gyors-e a nyitás tempója, vagy nem kellett-e volna inkább előbb és fokozatosabban nyitni, Bošňák úgy válaszolt, a koronavírusban elhunyt országok listáján Szlovákia a világon a harmadik legérintettebb,  Csehország és Magyarország után. A 13 ezer halott szerinte annak az eredménye, hogy 1,5 millió ember átesett a covidon. Ilyen magas számoknál pedig már működik a matematika, de ha a koronavírus halálozási aránya 1 százalékos, akkor mi máshol vagyunk, mint a többi ország. Szlovákiában hat hete stabilan csökkennek a járványmutatók. A fertőzöttek számának hétnapos középértéke 2350 főről 780-ra, a kórházban ápoltaké 3850-ről 2039-re, a súlyos állapotban lévő betegeké pedig 800-ról 500 alá csökkent.

Az elemző hangsúlyozta, már húsvét előtt is azt jelezték, nem várnak semmilyen 3. hullámot ebben az átfertőzött országban. Az oltottak száma egyre nő, miközben több mint 100 napja mindenki otthon ül. Minden más állam hétnapos tesztek és természetben is hordott reszpirátorok nélkül nyitott. Szlovákia viszont paradox helyzetbe került, hiszen míg a tömegközlekedési eszközön teszt nélkül száz ember van egy rakáson akár 20 percig is, a természetben reszpirátor nélkül még azt sem lehet megkérdezni egy arra járótól, jó irányba tartunk-e. Húsvét után nemhogy újabb hullám, de még hullámocska sem jött. A „növekedés” faktort szerinte a „csökkenés” faktorral kellene helyettesíteni.

A lockdown kifejezést már áthúzhatjuk. Most írjuk fel a lelki egészséget és a pszichikai nyugalmat. Hosszú lesz az út”

– mondta.

Ami a Covid-automata megváltoztatását illeti, arról úgy nyilatkozott, hogy egy hónapja kellett volna megtenni, most már mindegy. Pár hét alatt az egész ország sárga lesz és visszatérhetünk a normális kerékvágásba. A legjobb járásokban már kevesebb mint egy fertőzöttet találni. Előbb találkozunk a jetivel, mint vele, tette hozzá.

És mit lazítottunk? Mit adnának a németek az ilyen számokért? 25 fertőzött 100 ezer lakosra számítva, 7 nap alatt?”

Véleménye szerint, ha az idősek és a 40-50 évesek nem oltatják be magukat, akkor a lazítások után még mindig sokan bekerülnek belőlük a kórházba és se a nagymegyeri fürdőbe, se egy futballmeccsre nem jutunk el. Nem lesznek esküvők, keresztelők, nem lesz semmi.

Mi is javasoltuk a Covid-automata és táblázatainak lényeges egyszerűsítését. Ott van a miniszterelnök úr asztalán”

– tette hozzá.

A kijárási tilalmat, úgy ahogy van, el kellene felejteni

A legalább április végéig érvényben lévő veszélyhelyzetről és kijárási tilalomról azt mondta, már rég el kellett volna fogadni egy járványtörvényt, ami korrigálhatta volna azt, amit korrigálni kell és nem érintene olyan területeket, amelyeknek érintetlennek kell maradniuk.

Ez megint csak provizórium. Olyan ország vagyunk, amelyik fél az újításoktól, mert ez a gondolkodási módunknak és annak a következménye, hogy nem vagyunk képesek megérteni az új, megváltozott körülményeket. Már a nagy veszteséget szenvedett legyőzöttek között vagyunk és ott is maradunk. Gazdaságilag még nem is sejtjük, anyagilag számoljuk és az emberit már ismerjük. Már elég volt.”

Bošňák szerint a kijárási tilalmat, úgy ahogy van, meg kellene szüntetni és el kellene felejteni. Szabad ország vagyunk, nem élünk diktatúrában. Most a politikusoknak inkább arra kellene koncentrálniuk, hogy jól ki tudjuk használni az uniós alapokat, reformokat készítsenek elő, segítsék a vállalkozókat és, hogy a polgárok számára szabadabb legyen a levegővétel.

Az analitikus a tesztelésekkel és oltással kapcsolatban kifejtette, egy életen át vírushordozók leszünk. A cél az, hogy tesztek és maszkok nélkül élhessünk az év nagyobbik részében. Vannak olyan országok, amelyek így élnek, és kevesebb halottjuk, kórházban ápoltjuk van, a gyerekek tovább jártak iskolába, mint Szlovákiában. Vagy rosszul csinálnak valamit, vagy mi csinálunk valamit rosszul. Szerinte azokat, akik négy héttel vannak az EU által engedélyezett védőoltás első adagja után és azokat, akiknek ellenanyagai vannak, nem kellene tesztelni.

Legyenek példaként előttünk azok az államok, amelyek visszatérnek a normális élethez és ideiglenesen tesztelik az idősebb gyerekeket az iskolákban, esetleg a nagy mobilitású, nem beoltott dolgozók csoportjait. A vírussal meg kell tanulnunk együttélni és ne tegyünk úgy, mintha a teszteléssel bárkit is hatékonyan megvédenénk”

– tette hozzá.

Nem rejtette véka alá véleményét, miszerint két teszteléssel megszállott vezető százmilliókat költött a körülbelül harminc tesztelési hullámra és az emberek ellenőrzésére, nem jutalmazta meg az egészségügyi dolgozókat végtelen szolgálataikért, a nemzetet pedig nem regionálisan, hanem egészében lockdown-ba zárta, későn és nem időben, még véletlenül sem folytattak kontaktkutatást…

Szerencsére vége van és a normális fele tartunk. Szükségünk lesz még egy művelt és tisztességes emberekből álló kormányra, pár miniszter már van ott, ki kell még egészítenünk és törődjünk a reformokkal. Ennek az országnak nem a vírushordozók a problémája, hanem az ördögi gondolatok hordozói és az értelmetlen tervek végrehajtói, a megmentők és messiások”

– zárta mondandóját.

Megosztás
Címkék